Új választási törvény Romániában
Megszavazta a képviselőház a parlamenti választási törvény módosítását, amelynek alapján már idén ősszel egyéni választókerületes, egyfordulós, többségi választási rendszerben választanák meg a kétkamarás parlament tagjait Romániában.
A törvény értelmében minden egyéni választókerületből a legtöbb szavazatot összegyűjtő jelölt jut a törvényhozásba. Rajtuk kívül minden olyan megyében, ahol valamely nemzeti kisebbség aránya eléri a helyi lakosság legalább hét százalékát, de a közösség egyik jelöltje sem nyert választókerületében, az érintett kisebbségnek hivatalból biztosítanak egy pluszhelyet a képviselőházban, amelyet a legjobban szereplő kisebbségi jelölt foglalhat el. A kedvezmény a szenátusra nem vonatkozik. Azok a nemzeti kisebbségek, amelyek egyetlen megyében sem érik el a hétszázalékos lakosságarányt, országos szinten egy mandátumra jogosultak a bukaresti képviselőházban. A jogszabálymódosítás eltörölte az eddigi öt százalékos választási küszöböt is.
A törvénymódosítást a szociálliberális szövetség (USL) társelnökei, Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök és Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt elnöke terjesztették elő. A jogszabályt az USL, a függetlenek és a nem magyar nemzeti kisebbségek szavazataival fogadták el.
A Traian Basescu államfőhöz közeli, ellenzékbe került Demokrata Liberális Párt (PDL) ellene szavazott, arra hivatkozva, hogy a választási törvény ellentmond a 2009-es népszavazás eredményének, amely az egykamarás parlamentre való áttérésről és a parlament létszámának 300 főre való csökkentéséről döntött.
Az RMDSZ képviselői tartózkodtak. A törvény vitája során Kelemen Hunor pártelnök kijelentette: a szövetség nem támogatja az arányos képviselet feladását, akkor sem, ha a kormánytöbbség a magyar közösség esetében, figyelemre méltó gesztussal, a kedvezményes képviselet bevezetésével valamelyest korrigálja a rendszer hibáit.
Az RMDSZ elnöke elismerte, hogy ez a rendszer stabil kormánytöbbséget eredményez, csakhogy szerinte az nem igazságos, hogy a választók egyharmadának támogatását élvező párt megszerezze a parlamenti helyek kétharmadát, miközben azok, akik a vesztesekre szavaztak, képviselet nélkül maradnak.
A választási törvény módosítása ellen civil szervezetek tagjai tüntettek a bukaresti parlament erkélyén a vita során. Álláspontjuk szerint egy ilyen horderejű törvényt nem lett volna szabad társadalmi vita nélkül, választási évben, fél évvel a voksolás előtt elfogadni.
Az új választási rendszer akkor lép életbe, ha Traian Basescu államfő kihirdeti a képviselőházban.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a Duna Tv Közbeszéd című műsorában úgy fogalmazott: komoly aggályokat vet föl a választási törvény módosítása. Ez – mint mondta – alkotmányos aggályokat is felvet.
Szerinte egy arányos választási rendszer sokkal jobban megjeleníti egy országon belül a különböző politikai nézeteket, és mindenképpen jobb a kisebbségek szempontjából. Ugyanakkor véleménye szerint az a korrekció, ami megyénként hét százalékos küszöböt jelent, sokban ellensúlyozza a kisebbségi szempontból negatív tendenciákat. Kiemelte: az együttműködés, az összefogás irányába kell elmozdulnia az erdélyi magyar politikai életnek.
(hk/MTI/manna.ro/kitekinto.hu/Duna Tv/hirado.hu)
Kárpátalja