Van remény – rózsaszín menet Pozsonyban

Elszomorító adat, hogy Szlovákiában évente 1600 új mellrákos beteget diagnosztizálnak, és még szomorúbb, hogy évről évre egyre több közöttük a fiatal, 25-30 év körüli nő. A megfelelő ellátásnak, műtéteknek és utókezeléseknek köszönhetően nem minden eset halálos, de ha a nők rendszeresen járnának megelőző mammográfiai kivizsgálásra és pontosabb információkkal rendelkeznének a kezdeti tünetekről, még a műtőig sem kellene eljutniuk.

Az ismereteknek és a prevenciónak ebben az esetben is életmentő szerepe van. Éppen a kellő informáltságra hívja fel a figyelmet a Rákellenes Liga és az Avon Cosmetics cég közös rendezvénye, az Avon-menet, amelyet az idén immár nyolcadik alkalommal június 18-án, szombaton rendeznek meg Pozsonyban.

Ugyanakkor céljuk az is, hogy minél több pénzt gyűjtsenek a Zdravá žena – Egészséges nő polgári társulás részére. A társulás többek között a befolyt összegből üzemelteti segélykérő telefonos vonalát, amelyen keresztül tanácsokkal látják el az érdeklődőket, de lelki, pszichikai segítséget is nyújtanak a pácienseknek. Juttatnak a pénzből felvilágosító előadások rendezésére, szociális dolgozók jutalmazására, műszerek, egészségügyi, diagnosztikai eszközök vásárlására, gyógykezelések, gyógyfürdői beutalók finanszírozására egyaránt. A mellrákos betegek 85 százaléka kihasználja mind a lelki segélyhívó vonal lehetőségét, mind a gyógyfürdői beutalókat.

Eva Kováčová, a Rákellenes Liga elnöknője tájékoztatása szerint az elmúlt évek során az Avon-meneteknek köszönhetően 1 millió 200 ezer eurót gyűjtöttek. Tavaly 5000 személy vett részt a rendezvényen és 75 162 euró bevétellel zárult az akció.

Az idén tehát ismét rózsaszínbe öltözik az Eurovea üzletközpont területe, ez a színe a rendezvénynek, rózsaszín lufikat osztogatnak, majd eresztenek a levegőbe, és rózsaszín trikókat árusítanak, ezek bevételéből és további jótékony adományokból gyűlik össze a pénzösszeg. A női és férfi trikó ára 14,99 euró, a gyermek méretű 13,99 euró, tervezője Mirka Horká divattervező.

A menetre déli 12.00 órakor kezdődik a nevezés, a regisztráció, majd pontban 14.00 órakor a startszalag átvágása után elindul a tömeg az Óváros felé, hogy egy nagy szakaszt megtéve visszakanyarodjon ismét az üzletközpont elé. Rendszerint útközben is sokan csatlakoznak hozzájuk a pozsonyiakon kívül turisták is tömegével. Évek óta ott vannak a menetben híres színészek, tévés személyiségek, műsorvezetők. Az üzletközpont előtt pedig aztán estébe nyúlóan különféle kísérőprogramokkal szórakoztatják a résztvevőket. Idén fellép a Campana Badacuda, a Vidiek, a Gladiator együttes, Emma Drobná, Beáta Dubasová, Jana Kirschner. A rendezvény rangját igazolja, hogy Andrej Kiska köztársasági elnök vállalt védnökséget felette.

A többezres menetben egészséges és beteg, illetve gyógyult páciensek egyaránt kéz a kézben vonulnak. Az elmúlt évek bizonyítják, hogy itt sorstársak is egymásra találhatnak, tapasztalataikat átadhatják, biztathatják, erősíthetik egymást.

AZ AVON-MENET ÜZENETE, HOGY VAN REMÉNY, A RÉSZTVEVŐ GYÓGYULTAK MUTATJÁK, HOGY A MELLRÁKBA MA MÁR NEM KELL BELEHALNI, PERSZE ÉLETMENTŐ A KORAI FELISMERÉS, A FÉLELEM LEGYŐZÉSE, AZ ÚT AZ ORVOSI RENDELŐBE.

Idén a rendezvény alkalmából egy reklámfilm is készült, amelynek szereplői valamennyien kapcsolatba kerültek ezzel a kórral, van közöttük gyógyult, és van, aki még küzd vele, kezelésekre jár. Nyíltan beszéltek betegségükről, a kezelések mellékhatásáról, és külön kihangsúlyozták mennyire fontos számukra a család, a környezet, a közösség megértése, együttérzése, segítsége. Ezért van komoly jelentősége az ilyen rendezvényeknek is, mert ez is az együttérzés megnyilvánulása. Optimizmusuk csodálatraméltó és egyben biztató mindazoknak, akiknél frissen diagnosztizálták a betegséget. Van kiút, meg lehet gyógyulni, de nem szabad egyetlen napot és percet sem elvesztegetni.