82. Ünnepi Könyvhét és 10. Gyermekkönyvnapok
Az Ünnepi Könyvhetet alapítóként szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése az elmúlt évtizedekben igyekezett maradéktalanul valóra váltani a Könyvhét ötletadójának, Supka Gézának nyolc és fél évtizeddel ezelőtt megfogalmazott elképzeléseit.
A 82. Ünnepi Könyvhét, a magyar irodalom és a minőségi könyvkiadás egész Európában páratlan hagyományú és kisugárzású rendezvénye ugyanis nemcsak Budapestre, a Vörösmarty térre, nem csupán a főváros még öt másik könyvheti helyszínére, hanem Balatonfüredtől Debrecenen, Miskolcon, Szegeden át Vácig több mint félszáz vidéki városra is kiterjed, s túlzás nélkül történelmi jelentőségű, hogy 1941 óta, azaz 70 év elteltével idén újra lesz magyar könyvhét a határon túl, a Romániai Magyar Könyves Céh és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése közös szervezésében, Kolozsvárott.
Az idei Könyvhétre és a Gyermekkönyvnapokra 116 kiadó (köztük 19 határon túli műhely) 385 újdonsága lát napvilágot, kizárólag magyar szerzők művei. A Gyermekkönyvnapokra 32 újdonság jelenik meg.
Az Ünnepi Könyvhét központi helyszínén, a Vörösmarty téren június 2-6. között két színpad is áll, melyeken újságírók, irodalmi szerkesztők, irodalomtörténészek, kritikusok, színészek szólaltatják meg a könyvheti újdonságok szerzőit, olvasnak fel a könyvekből, mutatják be a hazai és határon túli műhelyeket és irodalmi alapanyagokból dolgozó neves zenekarok adnak koncertet, csábítják a könyvbarátokat a könyvpavilonok közé.
A kolozsvári Ünnepi Könyvhetet Csoóri Sándor Kossuth-díjas író és a kolozsvári neves irodalomtörténész, Dávid Gyula nyitja meg, a magyarországit a Vörösmarty téren Tóth Krisztina József Attila-díjas költő, író.
Csak a budapesti helyszínen több mint 1200 dedikálásra kerül sor, s a Könyvhét napjaiban fellép a Sebő együttes, a Kaláka együttes, a Palya Bea Duó, a Makám együttes, s koncertet ad Bródy János is.
Június 4-én, szombaton könyvheti utcabállal veszi kezdetét a sok játékos programot, rendhagyó író-olvasó találkozókat kínáló Könyvek Éjszakája.
A gyerekeket, a sokgyerekes családokat a Vörösmarty szobor előtt álló színpadon különösen sokrétű program várja, lesz játszóház, gyerekfoglalkoztatás, fellép a Figurina bábegyüttes, a Vacka Rádió társulata, gyermekkoncertet ad Gryllus Vilmos és Huzella Péter, s megszólaltatják a legjobb gyermekkönyvek alkotóit, lesz felolvasás, mesemondás, szombaton és vasárnap 2-2 órában pedig gólyalábas bohócok előadása.
A Vörösmarty téren idén is fölállítják az Olvasóklub sátrát, melyben minden érdeklődő belelapozhat a könyvheti újdonságokba, s így eldöntheti, érdemes-e megvásárolni a kötetet.
A Kárpátaljai Könyvkiadók sátrának házigazdája az Intermix Kiadó. Az Ünnepi Könyvhét hivatalos listájára 3 kárpátaljai alkotó könyve került fel, amelyek a kiadó gondozásában jelentek meg:
Kurmai-Ráti Szílvia: Törékeny szentek. Mesék, tárcanovellák. Illusztrálta: Juhász László. Ifjúsági kiadvány.,
Dupka György: Fogyó, gyarapodó nemzetiségek, érdekképviseletek Kárpátalján. Hatásvizsgálatok a regionális történelmi folyamatok és a szociológiai-demográfiai adatok, nemzetiségi politika tükrében.,
Zubánics László: Tájba írt történelmünk. Kultúrtörténeti időutazás Kárpátalja legmagyarabb városában és vonzáskörzetében.