A magyarok felemelkedéséért küzdött a legnagyobb nyelvújító

Nyelvújító, irodalmár, költő, fordító, irodalomszervező, a nemzeti felemelkedéséért küzdő hazafi. Dolgozott jegyzőként, táblabíróként, iskolafelügyelőként, tanfelügyelőként és börtönben is ült. Azonban az előbbi két felsorolás kevés, hogy a szegény sorsa jutott nyelvújító munkásságát teljeskörűen leírja. Kazinczy Ferenc 258 éve született.

Habár régi nemesi családból származott, saját bevallása szerint halála előtt tíz évvel, 1821-ben „képzelhetetlenül szegényen” élt Kazinczy Ferenc, a nyelvújítás mozgalmának legjelentősebb alakja. Az anyagi problémák egész életében elkísérték: 1806-ban például annyira súlyos pénzügyi gondolok gyötörték, hogy eladta könyvtárát a sárospataki kollégiumnak.

Kazinczy 1759. október 27-én született a mai Románia területén, Érsemjénben. Régi, jómódú nemesi családból származott. Tanulmányait egész korán kezdte, első levelét ötévesen írta szüleinek. A sárospataki kollégiumban poétikai és retorikai tanulmányokat folytatott, jogot és teológiát is hallgatott, elsajátította a latin, a német, az ógörög és a francia nyelvet.

Első munkáját 1775-ben adta közre, amely a Magyar Ország Geographica, azaz Földi állapotjának Le-rajzolása címet kapta. Nem sokkal később lefordította Bessenyei egy korai művét, a Der Amerikanert, és munkáját a szerző is megdicsérte. Az iskola elvégzése után Kassán, Eperjesen, majd Pesten folytatott joggyakorlatot, közben táncolni, fuvolázni, festeni tanult.

1784-ben Sáros és Abaúj megye táblabírájává nevezték ki, Kassán telepedett le, és tagja lett a miskolci Erényes Világpolgárok szabadkőműves páholynak. Célját, az irodalmi ízlés, a művészi stílus fejlesztését, a magyar nyelv gazdagítását fordításaival igyekezett elérni. Baróti Szabóval és Batsányival 1788-ban megalapította a Magyar Museumot, ám összekülönböztek, és Kazinczy saját lapot hozott létre Orpheus címmel, azonban ebből csak nyolc füzet jelent meg két kötetben.

1791-ben megismerkedett Hajnóczy Józseffel, és tagja lett Martinovicsék jakobinus mozgalmának. Emiatt 1794-ben letartóztatták, és halálra ítélték, de ezt a király várfogságra enyhítette. Hat és fél évig raboskodott Spielbergben, Kufsteinben, majd Munkácson, erről az időszakról szól a Fogságom naplója. Szabadulása után Kazinczy elsősorban az irodalmi élet szervezésébe fektette energiáit.

1804-ben feleségül vette Török Zsófiát (Sophie), anyjától megkapta a bányácskai házat és egy kis birtokot. Bányácskából lett Széphalom, a korabeli művészeti, irodalmi élet központja. Kazinczy börtönévei alatt a klasszicizmus híve, Goethe követője lett, de fő törekvése továbbra is a magyar nyelv megújítása, gazdagítása, a költői stílus fejlesztése maradt, és erőteljes harcot indított a provincializmus ellen.

A nyelvújítási harc a 19. század elején a Mondolat megjelenésével éleződött ki igazán. Kazinczyt és a nyelvújítókat gúnyoló röpirat 1813-ban jelent meg, amelyre két évvel később Kölcsey és Szemere válaszolt. Az áldatlan vitát Kazinczy zárta le a két irányt összeegyeztetni óhajtó cikkében, amely Orthologus és neologus nálunk és más nemzeteknél címmel jelent meg. Élénk kritikai tevékenységet is folytatott, a pályakezdő írók, költők – így Berzsenyi, Szemere, Kölcsey, Fáy András –, neki küldték el kézirataikat véleményezésre.

Az 1807-1808-as Pályám emlékezete című kötetében a gyermekkorától az 1805-ig terjedő életút eseményei, fontosabb fordulópontjai, állomásai elevenednek meg.

1825-től részt vett Pesten a Magyar Tudós Társaság előkészítő munkálataiban, és 1830-ban a történettudományi osztály tagja lett. 1831-ben az összes akadémiai gyűlésen részt vett, majd az év tavaszán visszaindult Széphalomra. A környéken ekkor már kolerajárvány pusztított, ennek esett áldozatául 1831. augusztus 22-én.

Születésének évfordulóján Széphalmon, a Magyar Nyelv Múzeumában állandó kiállítás nyílt, és a magyar nyelv éve 2009 elnevezésű rendezvényen kiállítással, színházi előadásokkal, különböző pályázatokkal, tudományos konferenciákkal emlékeztek a nyelvújító Kazinczy Ferencre.