Balesetben meghalt két magyar katona Afganisztánban

Két magyar katona meghalt, négy másik pedig megsérült kedden délelőtt Afganisztánban, amikor előzés közben felborult konvojuk egyik járműve – közölte a Honvédelmi Minisztérium. A baleset azért történt, mert a sofőr eddig ismeretlen okból túlságosan félrerántotta a kormányt, ezért felborult a páncélozott jármű.

Életét vesztette két magyar katona Afganisztánban, amikor konvojuk egy járműve felborult – közölte a Honvédelmi Minisztérium. A balesetben négy társuk megsérült, egyikük életveszélyes, másikuk súlyos, kettő pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.

Az MH PRT logisztikai szállítást végzett, amikor Baglán tartományban, Mazar-e Shariftól mintegy 15 kilométerre előzés közben az egyik M-RAP MaxxPro típusú, speciális, aknák elleni védelemmel ellátott, páncélozott személyszállító gépjármű felborult – közölte a tárca.

Hende Csaba honvédelmi miniszter a balesetről tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a hat katonából egy a helyszínen, társa pedig a kórházba szállítás közben halt meg. A többi négy sérültet jelenleg a Mazar-e Sharif-i tábori kórházban ápolják. Hende Csaba elmondta, hogy a két halálos áldozat egyike Róth Orsolya őrmester, aki a kórházba szállítás közben, a másik, Dálnoki András szakaszvezető toronylövész pedig a helyszínen vesztette életét. A Honvédelmi Minisztérium a katonákat hősi halottnak nyilvánította, mivel feladatvégzés közben vesztették életüket.

„Látható ok nélkül”

A baleset körülményeiről a miniszter elmondta, hogy a misszió hat járműve elé egy mellékutcából afgán civil autó fordult be, amelyet a konvoj elkezdett megelőzni. A harmadik jármű sofőrje azonban „látható ok nélkül” a kelleténél jobban balra rántotta a kormányt, ezért a teherautó megpördült és felfutott a bal padkára, majd felborult, és a lövésztornya, valamint négy kereke is kiszakadt. A honvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy az eddigi ismeretek alapján nem harci cselekmény vagy terrortámadás, hanem közúti baleset történt, amelynek a körülményeit ki kell vizsgálni.

Wagner Péter, a Magyar Külügyi Intézet (MKI) szakértője az MTI-nek azt mondta, hogy a balesetet szenvedő amerikai MRAP MaxxPro a Magyar Honvédségnél újonnan rendszeresített jármű, a katonáknak pedig még nincs akkora tapasztalatuk a vezetésében (a járművek beszerzéséről itt olvashat bővebben). Wagner szerint a magyar tartományi újjáépítési csoport (PRT) jelenlegi váltásának sofőrjei kiutazásukkor, márciusban találkoztak először ezzel a járművel, és Afganisztánban kezdték el gyakorolni a vezetését. Hende Csaba honvédelmi miniszter szerint ugyanakkor az Afganisztánban szolgáló katonai sofőrök megfelelő kiképzést kaptak a legbiztonságosabbnak tartott amerikai páncélozott járművek vezetésére.

Az MRAP MaxxPro magas építésű, közel 20 tonnás jármű, amit nem az afganisztáni terepre, hanem az iraki hadszíntérre fejlesztették ki, ahol sok jó út van. A jármű fő jellemzője, hogy a hasa V-alakú, képes az alatta felrobbanó pokolgép hatását mérsékelni, így viszonylag nagyobb a túlélési képessége, a magyar honvédség is ezért szerezte be – mondta az MTI-nek Wagner Péter.

Hende Csaba honvédelmi miniszter a történtekről tájékoztatta a köztársasági elnököt, a miniszterelnököt, valamint az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának elnökét, valamint a parlamenti pártok frakcióvezetőit. A miniszter hozzátette, hogy már értesítették a katonák hozzátartozóit is. A honvédelmi tárca később dönt a temetésről és a sérültek hazaszállításáról.

origo.hu