Bonita Apartman Hotel – a nemzetközi médiatalálkozó helyszíne

cserke sajto
Amint arról már korábban tudósítottunk,Balázs Erika Melinda (igazgató), Banya Gyula (igazgató helyettes); Fotó: Kárpátalja.ma
a magyarországi Cserkeszőlőn nagyszabású rendezvény keretében találkoztak a Kárpát-medence egész területéről érkező sajtó képviselői június elején.

A rendezvénynek a konferencia egyik kezdeményezője, a Bonita Apartman Hotel adott otthont, kényelmet, feltöltődést, gyönyörű környezetet, és pazar ellátást biztosítva az ide érkező több mint félszáz – köztük négy kárpátaljai – résztvevőnek.
Balázs Erika, igazgató és Banya Gyula igazgatóhelyettes készséggel állt rendelkezésünkre és szívesen beszéltek az apartman létrehozásáról és szolgáltatásairól.
Megtudtuk, hogy az apartman 2009 óta fogadja a vendégeket, a folyamatos bővítéssel egyre növelve a befogadás kapacitását. A lakosztályok teljes konyhai felszereléssel, főzési lehetőséggel, kényelmes szobákkal rendelkeznek. Emellett az udvaron zöld környezet, medencék, szauna és kemence várja a pihenni vágyókat. A fürdőszobában, egyedülálló megoldásként, külön beszerelt gyógyvizes csap található, mely korlátlanul használható a nap bármely szakában. A lakópark megálmodói mediterrán hangulatot akartak teremteni, ami, állítható, nemcsak a névvel, hanem a környezettel is megvalósult.
A Bonita a település fejlesztése szempontjából sem elhanyagolható jelentőségű. Körülbelül 30 főt foglalkoztat, akik közül 5 helyi lakos, a többi pedig környékbeli. Emellett magas létszámú vendéget képes befogadni, akik a Cserkeszőlői gyógy- és strandfürdőben szeretnének gyógyulni ill. pihenni. Cserkeszőlő egy kis település, melynek legnagyobb varázsa a gyógyfürdő. Így nem csak a tulajdonosok, de a polgármester is támogatta a lakópark létrehozásának ötletét.
Arra a kérdésünkre, hogy mivel töltheti el a vendég itt a napjait a fürdésen kívül, válaszok sorozatát kaptuk: amellett, hogy a fürdő színes programokat kínál, látogatási lehetőség nyílik a cserkeszőlői csipkeházba. Kirándulás keretében a környéken lévő természetvédelmi területet lehet feltérképezni, megismerni, valamint hajókázással, lovaglással, vadászattal töltheti a napját az ide érkező vendég. Természetesen mindezek megszervezésében az apartman ház készséggel segít, amennyiben igény van rá.
Mindez csak a kezdet. Mivel a Bonita nemrégen nyitotta meg kapuit, és a gyógyturizmus is most van fellendülőben, a jövőben mindenképpen színesebb programok és tágabb lehetőségek várják majd a kikapcsolódni vágyókat. A programok terén fontos az, hogy mind a település és a táj megismerését szolgálja. Visszatekintve az elmúlt két-három évre, nagymértékű fejlődés indult e téren.
Az apartman ház szomszédságában magyaros ételkülönlegességekkel várja vendégeit a Forrás étterem, melyről Banya Gyula igazgatóhelyettes osztotta meg gondolatait, ill. tájékoztatott az étterem szolgáltatásairól és működéséről. „Az ételek tekintetében a kuriózumokat próbáljuk megvalósítani. Nemcsak magyar, de táj-jellegű ételeket szolgálunk fel. Az egyszerűen elkészíthető, minimálisan fűszerezett magyar ételekre fektetjük a hangsúlyt.”
A forgalmat tekintve a Bonita magasan áll az országos átlag felett. Ez a nagyszámú vendégforgalom köszönhető elsősorban a csodás környezetnek, kényelmes apartmanoknak, a kedves és odafigyelő kiszolgálásnak, a minőségi szolgáltatásoknak. Persze nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a magas minőséget a vendégek elérhető áron vehetik igénybe. A szálloda vezetőinek hosszú távú terveik vannak, ezért nem csak az a céljuk, hogy minél több vendége jöjjön ide, hanem az, hogy minél több jöjjön ide újra vissza. Hiszen a visszatérő vendégek száma minősíti igazán egy szálloda szolgáltatásait.
És hogy fokozzuk az érdeklődést, még meg kell említenünk az egyedi akciós árajánlatokat, törzsvásárlói kártyákat, melyeket tekintve érdemes átgondolni, hogy hol szeretnénk eltölteni egy kellemes hétvégét.
A helyszínen lezajlott konferencia résztvevőinek is maradandó élményt nyújtott a csodás környezet és kiszolgálás, mely hozzásegítette a jelenlévőket az oldottabb időtöltéshez, megismerkedéshez, ill. a kapcsolatok elmélyítéséhez. Köszönet mindezért a Bonita Apartman Hotelnek.
Gál Adél
Kárpátalja.ma