Cirkuszok éjszakája – Több városban is különleges műsorral várják a közönséget

Kibővített műsorral, sztárvendégekkel és színes programmal várja a közönséget a Richter Flórián Cirkusz Zamárdiban, a Magyar Nemzeti Cirkusz Balatonlellén, valamint a Fővárosi Nagycirkusz Budapesten a Cirkuszok éjszakáján, szombaton.

    A Richter Flórián Cirkusz – az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint – A Cirkuszfesztiválok Bajnokai című előadás kibővített változatával várja a közönséget szombaton este Zamárdiban. Már az előadás előtt, 19 órától programokkal várják a nézőket, akik betekinthetnek az artistapróbákba, a gyakorlások kulisszái mögé és a cirkuszi kellékeket is kipróbálhatják.
    A programban fellép Peter Shub, a világ legismertebb pantomim bohóca, lesznek zsonglőrök, Locsmándi Anita pedig egy rekordkísérletet mutat be Suzy nevű kutyájával.
    A Magyar Nemzeti Cirkusz pénteken és szombaton is kibővített műsorral és színes programokkal várja közönséget óriás sátrában Balatonlellén. Az esti műsor előtt 19 órától a nézőknek lehetőségük lesz meglátogatni a porondot, előadás után pedig a kulisszák titkaiba kaphatnak betekintést.
    Mint programajánlójukban írják, az előadásokon látható lesz Alexander Jr. lenyűgöző kézegyensúlyozó produkciója és a Főnix Tűzzsonglőr csoport, valamint újra porondra lépnek a Richter csoport lovas akrobatái is.
    A Fővárosi Nagycirkuszban szombaton este a közönség közel négyórás maratoni előadást láthat. A cirkusz honlapján olvasható beharangozó szerint a két szünettel megszakított előadásban a RAIN – Esőcirkusz és a MAGIC Show című műsoruk hazai és nemzetközi művészei szerepelnek, akik illúzió-, hulahopp-, bohóc- és bűvészszámokat mutatnak be. Vendégművészeik közül Novákovics Noémi kötélszámmal, Herczeg Richárd rúdszámmal, Túri Ádám pedig zsonglőrszámmal lép porondra.
    A Fővárosi Nagycirkusz oltalma alatt álló ukrán artistanövendékek pedig a több helyszínen is nagy sikerrel bemutatott cirkusz-táncművészeti darabjukból adnak elő részleteket.
    A Cirkuszok éjszakája célja népszerűsíteni a minőségi cirkuszt és megmutatni, hogy a cirkusz a legszórakoztatóbb művészeti ágak közé tartozik.

Forrás: MTI