Erdélyi Atlantisz: Bözödújfaluról a közmédiában

A Maros megyei település gazdag néprajzi hagyományairól, vallási toleranciájáról volt híres országszerte. Egy víztározó építésének ürügyén telepítették ki az ott élőket a nyolcvanas évek végén, s ezzel végérvényesen eltüntettek egy több évszázados magyar falut. Ma már sokan csak ideális nyaralóhelynek tartják Bözödújfalut, a legtöbbünk számára viszont a vízzel elárasztott település a ceausescui falurombolás örök jelképévé vált.

Az Átjáró csütörtöki adása egy üdülőhelyi idillel indul: vidám strandolók relaxálnak egy hangulatos tó partján. Fokozatosan bontakozik ki a falu tragédiája.

„Nem is lehet kimondani, hogy milyen nagy bánat volt. Mikor költöztünk, végig sírtam – gondol vissza a kataklizmára Kinda Irma, akinek elsőként kellett elhagynia 1988-ban a települést. – Nem is lehet elfelejteni sohasem. Nagyon szép volt. Nem volt nagy falu, de összetartó nép lakta.”

Az ördögi terv kiagyalói egy egyedülálló történelmi-vallási közösséget szüntettek meg, melyben különböző nemzetiségű és felekezetű családok éltek együtt évszázadokon át, egymást tisztelve és szeretve, példás békességben.

Immár negyedszázada, hogy a nagyvilágban szétszóródott bözödújfalusiak együtt emlékeznek. Minden év augusztusában arra áldoznak egy napot, hogy egykori falujuk határában találkozzanak. Idén rossz hír fogadta a falutalálkozóra összeseregletteket: pár héttel ezelőtt ugyanis összeomlott az elárasztott falu utolsó „kőmementója”, a katolikus templom tornya is.

Az együttlétet a Bözödújfaluból származó Sükösd Árpád kezdeményezte. Neki köszönhető a „siratófalnak” nevezett emlékhely kialakítása is.

„Ausztriában élek 1975 óta; még jobban fájt nekem az, hogy amikor az ember már haza tudott volna jönni, nem volt hova hazajönnie – emlékezik a távolba szakadt férfi. – A tó alatt van az, ahol én felnőttem.”

Készítették: Fábián Kornélia, Dakó István, Fancsali Levente

Szerkesztő: Orsós Mária

Adás: Átjáró, 2014. szeptember 4. (M1 13.25)