Gulyás: reálisnak tűnik, hogy hónapokig, akár évekig tarthat a háború

A szomszédban zajló háború miatt a kormány javaslatot tesz arra, hogy az alaptörvényben kiszélesítsék a veszélyhelyzet jogállását – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A tárcavezető hangsúlyozta: a járványhelyzet miatt bevezetett veszélyhelyzet május 31-én megszűnik, de mivel a szomszédban zajló háború miatt is fontos, hogy az országnak cselekvőképes kormánya legyen, kezdeményezik a veszélyhelyzet tényállásának kiegészítését a humanitárius katasztrófa, illetve a szomszédos országban zajló háborús konfliktus esetével. Remélhetőleg nem kell majd élni ezzel az eszközzel, de meg kell teremteni a lehetőségét – tette hozzá Gulyás Gergely.

Közölte: Magyarország továbbra is mindent megtesz azért, hogy a béke mielőbb helyreálljon, bár az ország befolyása erre mérsékelt. Jelenleg reális forgatókönyvnek tűnik, hogy hónapokig, akár évekig tarthat a háború, és a csapatmozgásokból az látszik, hogy lehetnek a jelenleginél intenzívebb harcokat hozó szakaszok is – mondta a miniszter.

Forrás: hirado.hu

Nyitókép: korábbi felvétel, fotó: MTI/Bruzák Noémi