Hanuka ünnepe a közmédiában

A Hanuka felavatást jelent. A nyolcnapos ünnepen a zsidóság egy két és félezer évvel ezelőtti győztes csatára emlékezik. Az M1 két műsor-összeállításban idézi a Fény ünnepét.

Hanuka a hit megújításának ünnepe. A zsidóság nyolc örömnapján (december 9-16.) a dicső történelmi múltjára tekint vissza: a Makkabeusoknak a szíriai görögök felett aratott győzelmét eleveníti fel. A jeles eseménysorozatról a közmédia is részletesen beszámol.
December 11-én lesz Hanuka harmadik napja, így az M1 kedden a vallási főszerkesztőség ünnepi összeállítását sugározza. A műsorban már égnek a hanukai gyertyák, s vendéget is várnak – Frölich Róbertet, a Dohány utcai zsinagóga főrabbiját -, aki a műsorrészek között a hagyományokról beszél. A vallási vezető részletesen szól arról, hogyan alakult ki a gyertyagyújtás rendje. Hittörténeti érdekességet is megoszt a nézőkkel: korábban híres rabbik vitatták, hogy a gyertyákat csökkenő, illetve növekvő sorrendben kell-e meggyújtani – avagy a 8. napig fogyjanak el, vagy növekedjen számuk.
„Hanuka a fény és a szeretet ünnepe, s a gyerekek ilyenkor ajándékokat is kapnak – hívja fel a figyelmet egy, a középkor óta tradícióvá vált szokásra Kocsi Zsolt, az MTVA zsidó vallási műsorainak szerkesztő-műsorvezetője. – Ezért meghívtuk a stúdióba a Lauder Javne közösségi óvoda nagycsoportosait is. Most ők sem jönnek üres kézzel, a nézőknek ajándékként az ünnep történetéről rajzolnak, s verseket is mondanak.”
A műsorban megszólal Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete, aki országának ünnepi üzenetét tolmácsolja. Mivel Hanuka egy győztes szabadságharcra emlékezik, ezért Szalay Krisztina kiállítását is bemutatjuk. A tárlaton a festőművész a Bibliából vett szövegek alapján, olajfestményen ábrázolja a harci jeleneteket. A Budapest Klezmer Band a zene élményét osztja meg a nézőkkel.
A szellemi táplálék mellett a műsor hanukai kulináris csemegékkel is kedveskedik. Pető Gyula mesterszakács, számos gasztronómiai könyv szerzője az izraeli konyha ínyencségét készíti el a kamerák előtt: egy tócsni jellegű köret mellett zöldségágyban sült halat és jércét. S mivel az adásban édességszerető gyermekek is lesznek, így a főételt különböző finomsággal, csokoládéval, lekvárral, halvával töltött hanukai fánk egészíti ki (december 11, kedd, M1 13.30).
Egy másik, programra is felhívjuk a figyelmet. Az Utódok reménysége 21 éve a közmédia zsidó vallási műsora, és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével közösen készül. Mivel ekkor van az ünnep utolsó napja, a vasárnapi adásban még egyszer megemlékezünk a Hanukáról (december 16, vasárnap, M1 11.30).

MTVA