Kárpát-medencei Magyar Családok Találkozóját szerveznek Debrecenben
A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége a Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesületével közösen 2025-ben ismét megszervezi a Kárpát-medencei Magyar Családok Találkozója – Kulturális és gasztro fesztivált.
Az eseményre Délvidékről, Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról és Magyarországról is várnak családokat.
Előzetes információk alapján a rendezvényre közel ezer résztvevő érkezik.
A találkozó célja, hogy az öt történelmi régió kulturális, turisztikai és gasztronómiai bemutatkozásán keresztül új kapcsolódási pontokat teremtsen a családok számára – mindezt a hagyomány, az összetartozás és az érték jegyében.
A szervezők szeretnének lehetőséget adni arra, hogy a résztvevők felfedezzék a magyar kultúra sokszínűségét, miközben megerősítik a nemzeti identitás és a családi közösségek megtartó erejét.
A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségét (KCsSz) több mint tíz egyesület alapította 2001-ben, Csongrádon. Az alapítók célja a családbarát szemlélet Kárpát-medencei és nemzetközi terjesztése, valamint a térségben működő családszervezetek és az érdekeiket képviselő civil kezdeményezések együttműködésének megszervezése volt.
A szövetség a tevékenységével erősíti a Kárpát-medencei magyarság nemzeti önazonosságának és összetartozásának tudatát, segítséget nyújt a magyar nyelv használatának határainkon túli fennmaradásában. A célok megvalósulását közösségi találkozók, szakmai konferenciák, kulturális rendezvények megtervezésével és megszervezésével is támogatja.
A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége folyamatosan bővül: eddig 83 felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, vajdasági és anyaországbeli tagszervezet csatlakozott a kezdeményezéshez.
A Kárpát-medencei Magyar Családok Találkozójának időpontja:
2025. augusztus 2., szombat, 10.00 óra
Helyszín:
Debrecen, Sziget-kék Tematikus Park
(Debrecen, Nagyerdei krt. 19., 4028.)
