Kárpát-medencei nemzetpolitikai körkép

Kerekasztal-beszélgetést tartottak július 5-én Kárpát-medencei nemzetpolitikai körkép – Sorsdöntő választások előtt és után címmel a Sátoraljaújhelyen megszervezett Rákóczi Szabadegyetemen.

A beszélgetésen Lajkó Fanni elemző (Alapjogokért Központ) moderálásával Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Ótott Róbert, a vajdasági Tartományi Kormány alelnöke, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság titkára, valamint Jakab Adorján, az RMDSZ területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnöke osztották meg gondolataikat.

Mint elhangzott Lajkó Fannitól, világszerte mintegy száz országban tartottak vagy tartani fognak 2024-ben különböző választásokat, vagyis a világon mintegy kétmilliárd szavazópolgár dönthet a jövőjéről.

„Nagyon nehéz politikai időszakon vagyunk túl”

– jelentette ki Potápi Árpád János úgy az európai parlamenti, mint a magyarországi, a romániai és szerbiai választások kapcsán.

A beszélgetésen szó esett az idén június 30-án megalapított Patrióták Európáért frakcióról, amelynek megalakulását Andrej Babiš (ANO), Herbert Kickl (FPÖ) és Orbán Viktor (Fidesz) jelentették be. Arról is beszélt, hogy ahogy a Fidesz kampányában, úgy Romániában a Románia Magyar Demokrata Szövetségnél, Szerbiában pedig a Vajdasági Magyar Szövetségnél is a háborúellenesség, Európa biztonsága és a magyarság biztonsága voltak a hívószavak. Aláhúzta a választások és az érdekképviselet kapcsán, hogy sikerült számos eredményt elérni.

Jakab Adorján az erdélyi választási eredmények kapcsán elmondta: az erdélyi magyarok megértették a választások tétjét. Hozzátette: egyes helyeken a magyar szavazók száma meghaladta a románokét. Hangsúlyozta, hogy sem az RMDSZ, sem pedig az erdélyi magyarság nem Európa-szkeptikus, de a mostani európai vezetéssel sok kérdésben nem tudnak egyetérteni.

„Ha házként tekintünk az Európai Unióra, a személyzettel van gond, nem a házzal”

– magyarázta az alelnök.

Az RMDSZ munkájával kapcsolatban hangsúlyozta az összefogás fontosságát, hiszen 34 éven át ahhoz, hogy eredményeket érhessenek el akár a román parlamentben, partnerekkel fogtak össze.

Az Európai Uniós tagság kérdésében Jakab Adorján a nyugati kettős mércéről is beszélt: míg többek között Szerbia is évek óta vár a tagságra úgy, hogy teljesíti a csatlakozási feltételeket, addig az európai vezetők Ukrajna csatlakozását felgyorsított ütemben, „egyik napról a másikra” akarják megvalósítani.

Ótott Róbert beszámolt a VMSZ eredményeiről Szerbiában. Ezenkívül megerősítette, hogy fontos, hogy olyan képviselők legyenek az EP-ben, akik a békepártiak. A beszélgetés ezen pontján felidézték a több évig tartó délszláv háborút, amely nagy nyomott hagyott a magyarságon. A Tartományi Kormány alelnöke – a többi felszólalóval egyetértve – a háború kapcsán kijelentette, hogy mihamarabbi tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség.

Szabó Kata

Kárpátalja.ma

Kapcsolódó:

Megkezdődött a Rákóczi Szabadegyetem