Átadták a Magyarország 365 fotópályázat idei díjait
Átadták a Magyarország 365 fotópályázat idei díjait csütörtökön este Budapesten, a Lónyay-Hatvany-villában.
A fotópályázatra idén is hat kategóriában – Állat- és növényvilágunk, Tájaink és kertjeink, Építészetünk és városaink, Kultúránk és művészetünk, Sporteseményeink, Közösségi élményeink – lehetett pályázni egyedi képekkel vagy sorozatokkal.
A pályázatot hetedik alkalommal hirdetették meg a Magyar Örökség Kezdeményezés Nonprofit Kft. és a Batthyány Lajos Alapítvány koordinálásában. A 2019-ben indított kezdeményezés az ország legnagyobb fotópályázata, amelyre idén is több mint 44 ezer képet küldtek be amatőr és profi fotográfusok.
„Hét év alatt összesen 256 ezer 770 képet küldtek be a pályázatunkra, ez azt jelenti, hogy naponta száz fotó készült számunkra”
– hangsúlyozta Kaiser Ottó Balogh Rudolf-díjas fotográfus, a pályázat zsűrielnöke a csütörtöki díjátadón.
Kaiser Ottó minden pályázót arra bíztatott, hogy felelősséggel alkosson és jelenítse meg saját kultúráját, környezetét. „Az erővel, ami ezekben a képekben van, üzenni tudunk, ezek a fotók mesélnek rólunk, identitásunkról, a valóságról, hitünkről” – mondta.
A zsűrielnök szerint a fotósok feladata az, hogy megkeressék a csodákat, és tekintsék a fotográfiát kreatív játszótérnek.
Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfus, a zsűri tagja arról beszélt, hogy jó látni a díjátadón a sok fiatal arcot, tehát biztosított a pályázat jövője.
A Magyarország 365 fotópályázat célja, hogy az alkotók lencséjén keresztül, egyedi látásmóddal mutassa be hazánk természeti kincseit, tájait, építészetét, kultúráját, sportéletét, az itt élő közösségeket, mindazt, amire büszkék lehetünk a Kárpát-medencében.
A szakmai zsűri minden kategóriában három díjat osztott ki, és átadták a zsűri különdíját. Az első helyezettek és a különdíjas nettó 2 millió forintos, a második helyezettek 1 millió forintos, a harmadik helyezettek 500 ezer forintos díjazásban részesültek.
Az idei, héttagú zsűri tagja volt Kaiser Ottó és Keleti Éva mellett Haris László fotóművész, kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja; Szalontai Ábel Balogh Rudolf-díjas fotográfus, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára; Csörögi Dóra természet- és táncfotográfus, Potyó Imre környezetkutató, a 2020-as pályázat díjazottja, az év természetfotósa és a magyar természetfotó nagydíjasa; valamint Rizsavi Tamás fotográfus, a 2021-es pályázat közönségdíjasa.
Az Állat- és növényvilágunk kategóriában első helyezést ért el Göblös Igor Varjúűző című képével, második lett Horváth Tibor Érkezés című alkotásával, míg harmadik helyen Dragoi Mario végzett Váratlan párharc című fotográfiájával. Gyerekalbum különdíjban részesült Ambrus Tímea Különleges szépség című fotójáért.
A Tájaink és kertjeink kategória győztese Fáth Ádám lett Utolsó tánc című fotójával, a második helyen Daróczi Csaba végzett Pusztai magány című képével, a harmadikon Fürdős Gergő Különc című fotójával.
Az Építészetünk és városaink kategóriában első helyén Nagy Péter végzett Kápolna a Tejúthoz című felvételével, a második Bolega Niki lett Nemzeti Atlétikai Központ című képével, a harmadik pedig Merész Márton Séta a Gellért-hegy gyomrában című fotójával.
A Kultúránk és művészetünk kategóriában első helyezett lett Takács Gergely Időn túli tánc című képével, második helyen Czimbal Gyula végzett Íróink, költőink című sorozatával, míg harmadik lett Gordon Eszter A Kulka című fotográfiája.
A Sporteseményeink kategória győztese Balogh Dávid Lövés a győzelemért című felvétele lett, a második helyen Dömötör Csaba végzett Ellenfényben című képével, a harmadik Csudai Sándor lett Duplantis világcsúcs, avagy a gravitáció tagadása című sorozatával.
A Közösségi élményeink kategóriában Koncz Márton lett az első Koncertélmény című képével, a második Medgyesy Gábor A Busók tűztánca című művével, míg harmadik helyen Kele János végzett Hogy tisztán lássunk című fotójával. A zsűri különdíját Pál Márk érdemelte ki Éles kanyar című képével.
A korábbi pályázók alkotásai láthatóak voltak már a Városligetben, a Duna-korzón, Debrecenben és az Atlétikai Világbajnokságon is. A legszebb képek egy folyamatosan frissülő online galériában is elérhetőek (shop.mo365.hu).
További információk a pályázatról a https://mo365.hu/ oldalon találhatók.
