Magyarország neve: Magyarország

Magyarországot mindig is Magyarországnak hívták, ennek megfelelően fog rendelkezni az új alkotmány is, ám ez nem jár plusz költséggel – mondta Szijjártó Péter, a magyar kormányfő szóvivője annak kapcsán, hogy a Fidesz–KDNP alkotmányjavaslatában az ország hivatalos elnevezése Magyarország lesz, nem pedig Magyar Köztársaság.

Az Index korábban arról írt, hogy az ország hivatalos elnevezésének megváltoztatása esetén a pénzérmék teljes cseréje 30 milliárd költségvetési forintot vinne el, igaz, erre a legkevesebb az esély. De az igazolványok leváltása is milliárdokba kerülhet – tette hozzá a hírportál.

Szijjártó Péter az MTI-nek mindezzel kapcsolatban azt mondta: Magyarországot mindig is Magyarországnak hívták, és ennek megfelelően fog rendelkezni a következő alkotmány is. Azokat az okmányokat, pénzérméket és minden egyebet, amin rajta van, hogy Magyar Köztársaság, akkor cserélik le, amikor azok tönkremennek, elhasználódnak – hangsúlyozta a szóvivő. Mint fogalmazott, „semmifajta plusz költséget nem jelent az, hogy Magyarországot Magyarországnak hívják”.

Kárpátalja