Megnyitott az Ökumenikus Segélyszervezet ukrán menekülteket támogató budapesti központja

Megkezdte működését az Ökumenikus Segélyszervezet ukrán menekülteket támogató központja Budapesten. A VIII. kerületi intézményben természetbeni adományokkal látják el a rászorulókat, valamint információs, jogi, integrációs és lelki segítséget is nyújtanak.

    Az Ökumenikus Segélyszervezet a Baross utca 28. alatti központban az információnyújtás mellett természetbeni adományokkal, képzésekkel, munkaerőpiaci szolgáltatásokkal, jogi tanácsadással és közösségi programok szervezésével is segítik a szervezet munkatársai az átmenetileg Magyarországon tartózkodó, és az itt letelepedni szándékozó menekülteket.
    A központ természetbeni adományokkal (élelmiszerekkel, higiénés eszközökkel, ruhával, gyermekápolási eszközökkel) látja el a rászorulókat és hangsúlyt fektet majd az integrációt segítő szolgáltatásokra is azoknak, akik Magyarországon szeretnének maradni.
    Az oktatáshoz, egészségügyi ellátáshoz jutás, a munkavállalás elősegítése, illetve felnőttképzések mellett a gyermekek gondozásában és a nyelvtanulásban is segítenek majd a központ munkatársai. Külön figyelmet fordítanak a kísérő nélküli kiskorúak, a fogyatékossággal élők és az idősek támogatására. A felnőtteknek és a gyermekeknek egyaránt szerveznek közösségi, illetve közösségépítő szabadidős és szemléletformáló programokat, hangsúlyt helyezve többi között a tehetséggondozásra és a társadalmi integráció segítésére is – írták.

Forrás: MTI

(Kép: magyarnemzet.hu)