Negyven éve hunyt el Pilinszky János

Szerző: | 2021.05.27., 15:31 | Magyarország

Pilinszky János budapesti (VI. Hajós utca 1. szám alatti) otthonában, Budapest, 1980. március 1. (kép forrása: MTI / Molnár Edit)

Negyven éve, 1981. május 27-én hunyt el Pilinszky János Kossuth- és József Attila-díjas költő, a 20. századi magyar költészet egyik legnagyobb alakja.

Budapesten született 1921. november 27-én, ősei között lengyelek és franciák is voltak. Egyik nagynénje a szervita rend főnöknője és egy lánynevelő intézet igazgatója volt, így Pilinszky gyerekkora egyszerű apácák és fiatalkorú prostituáltak között telt. Innen is eredeztethető mély katolikus hite, valamint a bűn és a büntetés tematikája a költészetében.

A piarista gimnáziumban már költőnek készült. Az egyetemen előbb jogot, majd művészettörténetet hallgatott, de diplomát nem szerzett. Első verseit a Napkelet, a Vigilia és az Élet közölte, ez utóbbinak segédszerkesztője is volt.

1944-ben behívták katonának és Németországba vitték, ahol közelről láthatta az ember legmélyebb nyomorúságát, a koncentrációs táborok világát, és ez későbbi költészetének egyik alapélménye lett.

1945 őszén hazatért, 1946-tól az Újhold című folyóirat társszerkesztője volt, de szoros szellemi és személyes kapcsolat fűzte a Vigiliához és a Válaszhoz is. Első kötete, a Trapéz és korlát a Szent István Társulat kiadásában jelent meg, és elnyerte érte a Baumgarten-díjat. 1947-48-ban ösztöndíjasként Rómában tartózkodott. Hazatérve „pesszimizmusa” miatt kiszorították az irodalmi életből, kiadói korrektorként dolgozott éveken keresztül.

Az irodalomba az 1957-es Aranymadár című kötetével tért vissza, és ekkor lett az Új Ember című katolikus hetilap belső munkatársa is. Haláláig nagyrészt itt jelentek meg tárcái, művészetkritikai írásai, filozófiai mélységű vallásos és bölcseleti elmélkedései, amelyeknek nagy része a Szög és olaj című kötetben olvasható.

1959-ben jelent meg a háború, az embertelenség, a holokauszt borzalmai inspirálta Harmadnapon című kötete, amelyet számos kritikusa legjelentősebb gyűjteményének tart.

A hatvanas évektől kezdve egyre többet utazott külföldre, nemzetközi elismertségét kiváló fordítóknak köszönhette, franciára Pierre Emmanuel, angolra Ted Hughes fordította, akinek meghívására Londonba is eljutott. A hetvenes évektől itthoni népszerűsége is nőtt, 1971-ben József Attila-, 1980-ban Kossuth-díjat kapott.

Sorra jelentek meg kötetei (SzálkákVégkifejletTér és kapcsolatKráter), a versek mellett írt forgatókönyvet Rekviem címmel. Drámái az 1974-es Végkifejlet című kötetében szerepelnek először, Életképek című színművét 1980-ban mutatták be az Egyetemi Színpadon. 1976-tól nem írt több verset, egyre inkább a széppróza foglalkoztatta. 1977-ben adta közre Egy párbeszéd regénye alcímmel a Beszélgetések Sheryl Suttonnal című kötetét, és haláláig dolgozott az Önéletrajzaim munkacímet viselő regényén, amelynek csupán három nagyobb fejezete készült el.

A hirtelen jött népszerűség nem változtatott alapvetően visszahúzódó, szorongásos személyiségén. Önpusztító életet élt, láncdohányos volt, erősen ivott, gyógyszereket szedett, mellé literszámra fogyasztotta a kávét. Kétszer nősült, évekig tartott viharos kapcsolata Jutta Scherer német vallástörténésszel.

Pilinszkyt katolikus költőként szeretik definiálni, ám ő ezt a „költő vagyok és katolikus” kijelentésével következetesen elhárította magától.

Világlátásában, verseiben és egyéb írásaiban is tetten érhető az isteni megváltásba, a kegyelembe, a szeretetbe vetett hite, a bűnösök, az elesettek iránt érzett részvéte, ugyanakkor a rideg létbe vetettség szorongató élménye, az ember feloldhatatlan magányának érzése is.

Utolsó évei nagy részét Velemben és Székesfehérváron töltötte. Halála váratlan volt, szívinfarktusban hunyt el Budapesten 1981. május 27-én. Művei jelentős hányada csak halála után jelent meg kötetbe gyűjtve, 1998-ban a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja lett.

Forrás: múlt-kor.hu

Pin It on Pinterest

Share This