November 13. – A magyar nyelv napja
Nincsen minden nyelvnek napja. Ahol van, ott is különböző időpontokhoz kötődik. De milyen időpontot érdemes választani? Jókor van-e a magyar nyelv napja? Tényleg olyan eseményhez kötődik, mely méltó az ünneplésre?
Milyen alapon?
A különböző nyelvek napjai általában igen későn, az utóbbi két évtizedben születtek meg – nyilvánvaló, hogy ez egyfajta öngerjesztő folyamat: ha más nyelvének van napja, legyen a miénknek is! Ezek az ünnepek tehát sokszor nem természetesen kialakuló hagyományként, hanem egyszeri döntés eredményeképpen alakulnak ki: ilyenkor pedig indokolni illik, hogy miért pont az adott nap legyen a nyelv napja.
Fent láthattuk, hogy a különböző nyelvek napját általában az irodalmi nyelv születésével kapcsolatos eseményekhez, a nyelv hivatalossá válásához, írásbeliségének, irodalmának vagy kutatásának kezdeteihez kötik – igen gyakran egy olyan személy születésének vagy halálának napján keresztül, aki ezekben nagy szerepet játszott.
Csakhogy ez nem az igazi. Egy nyelv nem akkor születik meg, amikor hivatalossá válik, amikor kutatni vagy írni kezdik, és nem is akkor, amikor irodalmi művek születnek rajta. Igaz, ezek az események, ha nem is jelentik a születését, segítenek megmaradásában. (Azt kevésbé szokás hangsúlyozni, milyen negatív hatásai vannak – de legalábbis lehetnek – az ilyen eseményeknek a nyelvre: csökken a változatossága, visszaszorulnak a nyelvjárások stb.) Jobb választásunk azonban aligha van, hiszen a természetes nyelvek születésének nincsen napja – de még éve sem. Legfeljebb rossz és kevésbé rossz megoldások közül választhatunk.
A magyar nyelv napja
A magyar nyelv napját 2009. óta ünnepeljük. Az ünnepet 2008. decemberében az Anyanyelvápolók Szövetsége találta ki, és időpontjául április 23-át jelölte meg, mivel 2008-ben ezen a napon nyílt meg A Magyar Nyelv Múzeuma. A döntés finoman szólva nem volt átgondolt, hiszen a múzeum megnyitása aligha jelent fontos eseményt a magyar nyelv történetében, ráadásul még ideje sem volt arra, hogy jelentőségét bármilyen mértékben bizonyítsa.
Mindenképpen helyeslendő tehát, hogy amikor a parlament a magyar nyelv napját törvénybe iktatta, nem ezt a dátumot tartotta meg, hanem egy másikat jelölt ki. A választás november 13-ára esett: 1844-ben az országgyűlés ezen a napon tette a magyar nyelvet államnyelvvé. Ezt a napot megtenni a magyar nyelv napjává első pillantásra kitűnő választás, és kitűnően illeszkedik a nemzetközi trendekbe is.
Csakhogy a helyzet nem ennyire egyszerű. 1844-ben Magyarország soknyelvű állam volt, lakosságának alig fele volt magyar anyanyelvű (az ekkor külön álló Erdélyben még ennyi sem). Amíg a latin volt a hivatalos nyelv, senki nem került előnybe a másikkal szemben. A magyar nyelv hivatalossá tételével azonban a helyzet megváltozot, a magyar anyanyelvűek kivételezetté váltak. Az, hogy a soknyelvű országban az egyik nyelv privilegizálttá vált, nem csupán olyan igazságtalanság volt, melyet ma nem illene ünnepelni, de olyan lépés is, mely végül az ország széteséséhez, Trianonhoz vezetett. Márpedig ez a magyar nyelv szempontjából is kellemetlen következményekkel járt: a magyar nyelvterület zsugorodik, a határon kívüli magyar nyelvű közösségek lassan ugyan, de asszimilálódnak, vagy tagjaik elvándorolnak szülőföldjükről.
A történelem nem ismeri azt a szót, hogy ha. Semmiképpen nem mondjuk, hogy ha ezt vagy azt teszik 1844-ben, vagy legalább az azt követő időkben, akkor minden így vagy úgy alakult volna. Nem is hibáztathatjuk a kortársakat, hogy nem láttak előre. Utólag azonban ezt a napot kijelölni a magyar nyelv ünnepévé – mindenképpen elhibázott lépés.
Az országgyűlés 1790-től 1844-ig lépésről lépésre elérte, hogy a magyar legyen a hivatalos élet és a politika nyelve. 1805-től a törvényeket már kéthasábosan készítették (magyarul és latinul), és a megyék saját hatáskörükben bevezethették a magyar nyelv használatát. 1830-ban törvény kötelezte a Helytartótanácsot, hogy a magyar nyelvű megyéknek e nyelven válaszoljon, és a felső bíróságok ettől kezdve magyarul hoztak ítéletet, és e nyelv tudását a hivatalviselés és ügyvédi vizsga feltételéül szabták. 1836-ban és 1840-ben az anyakönyvezést magyarosították, ezzel összefüggésben a lelkészek magyar nyelvtudását írta elő a törvény. Lezárásképpen az 1844. évi II. törvénycikk a magyart államnyelvvé nyilvánította. Ennek értemében az országgyűlés kizárólagos nyelve a magyar lett, csupán a horvátországi követek kaptak hat évig felmentést ez alól. A király az országgyűléssel, a Kancellária a magyar hivatalokkal ezen a nyelven értekezett. A törvényeket ezt követően kizárólag magyar nyelven hozták. Az ország határain belül ez lett az oktatás nyelve is, a kapcsolt részekben pedig kötelező nyelvként oktatták a középiskoláktól felfelé.
Forrás: nyest.hu