Orbán Viktor a bajba jutott családokkal találkozott Beregsurányban

Minden bajbajutott számíthat Magyarországra – jelentette ki a miniszterelnök Beregsurányban, miután látogatást tett a térségben csütörtökön.

A miniszterelnök a határ menti településen a bajba jutott családokkal találkozott az orosz–ukrán háború nyolcadik napján.

„Bajt láttam mindenhol, mindenhol csak baj. Bajba jutott emberek akik, többségük hátrahagyva azt, amijük van, próbál valahogy elmenekülni a katonai és háborús fenyegetés elől. A magyarok egyszerűbb helyzetben vannak, mert beszélik a magyar nyelvet, meg itt vannak ismerőseik meg kapcsolataik, tehát aránylag gyorsan találnak is szállást maguknak, sőt a legtöbbjük már munkát is. Beszéltem olyan családdal, akinek már Nyíregyházán megvan a bérelt lakása, ahova öt gyerekkel be tud menni, és már holnap munkába is áll”

– mondta a miniszterelnök újságíróknak.

„Szállás van, ellátás van és munkalehetőség is lesz” – tette hozzá Orbán Viktor. A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a körülményekhez képest a dolgok gördülékenyen mennek.

A brit közszolgálati médium munkatársa arról kérdezte Orbán Viktort, hogy mit üzenne Zelenszkij ukrán elnöknek és Putyin orosz elnöknek.

„Nem üzenek senkinek. Csak azoknak a menekülteknek, akik itt vannak. Magyarország Ukrajna és az ukrán nép jó barátja, ha segítségre van szükségük, ránk számíthatnak. Nem hiszem, hogy a vezetőknek bármilyen üzenetre és tanácsra lenne szükségük tőlem. Ők nagyfiúk, és nálam jobban tudják, hogy mit kell tenniük. Amit a magyarok kívánnak, nem tanács és nem üzenet. Csak egy szívemből jövő kívánság: békét, kérem, legyen béke!”

– válaszolta a magyar kormányfő a BBC tudósítása szerint. Orbán Viktor megismételte: Magyarország kész béketárgyalásokat szervezni Oroszország és Ukrajna között. A lap felidézte, hogy a magyar kormány Budapestet ajánlotta az Oroszország és Ukrajna közötti jövőbeli béketárgyalások helyszínéül, a fehérorosz fővárosban, Minszkben már lezajlott, viszonylag alacsony szintű tárgyalások alternatívájaként.

A brit lap beszámolója szerint a kormányfő megjegyezte, hogy a háború befejezésének felelőssége elsősorban az orosz félt terheli.

„A háborút csak tárgyalásokkal, béketárgyalásokkal és tűzszünettel lehet megállítani”

– idézte a BBC a magyar miniszterelnököt.

A hirado.hu nyomán