Több mint 400 betlehemező vett részt a XXII. Nemzetközi Betlehemes Találkozón
Ahány település, annyiféle hagyománya van a betlehemezésnek. A találkozó célja, hogy életben tartsák ezeket a szokásokat.
A beregújfalui csoport tagjai nagyapáiktól kapták a betlehemes viseletet. A kárpátaljai faluban csak férfiak járnak a házakhoz, még az angyalok szerepét is ők játsszák.
– Ez egy ősrégi hagyomány nálunk. Még nagyapáink kezdték el, mi a hagyományt csak visszük tovább – hallhattuk a beregújfalui Tompa Attilát.
A vajdasági Csantavéren nemcsak eljátsszák, bábokkal adják elő a kis Jézus születésének történetét, a zentaiak pedig bölcsőt állítanak. A gyerekek szerint a betlehemesek fontos üzenetet visznek.
– Rádöbbentsük az embereket, hogy szeressük egymást – mondta a zentai Gazsó Boglárka.
A Nemzetközi Betlehemes Találkozót 22. alkalommal rendezték meg Debrecenben.
– Városban ennek nem volt hagyománya, de falun mindenhol csinálták, házról házra jártak a betlehemes csoportok. Bekéredzkedtek a házakba: szabad-e ide bejönni betlehemmel? Előadták a betlehemes játékot – mesélte Bucsi Szabolcs főszervező.
A csoportok Debrecenben 17 helyszínen és a környező települések adventi rendezvényein is bemutatták betlehemes játékaikat.
Forrás: dehir.hu