Véget ért a Budapesti Tavaszi Fesztivál

 

A Művészetek Palotájában az Európai Unió Ifjúsági Zenekarának hangversenyével ért véget vasárnap este a 31. Budapesti Tavaszi Fesztivál.

 

A koncert után Zimányi Zsófia igazgató átadott egy karmesteri pálcát a Budapesti Fesztiválközpont új vezetőjének, Vitézy Zsófiának. A nagy sikerű hangverseny után Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára üdvözölte az ifjú muzsikusokat és a meghívott vendégeket, köztük Schmitt Pál köztársasági elnököt. Hangsúlyozta: „A magyar EU-elnökség egyik prioritása a kulturális sokszínűség megőrzésének és erősítésének elősegítése. Keresve sem találhatnánk tehát jobb példát e zenekarnál.”

Majd hozzátette: „Liszt életműve szolgáltatja a legkiválóbb választ arra a kérdésre, hogyan lehet összeegyeztetni a szülőhaza és a tágabb európai közösség iránti hűséget.”

Zimányi Zsófia kiemelte: az idei fesztivál két vezérmotívuma a 200 éve született Liszt életműve és az Európai Unió volt. Visszatekintve a fesztivál élén töltött 15 évére, a legértékesebbnek azt a világszerte elismert brandet tekinti, amelyet a BTF jelent – tette hozzá.

Átadta a karmesteri pálcát Vitézy Zsófiának, aki azt azzal a megjegyzéssel vette át, hogy a karmesternek zenekari összjátékra van szüksége. Közös keresztnevük bölcsességet jelent, és a Zimányi Zsófia teremtette bölcsességet nem fogja elherdálni – jelentette ki.

Forrás: MTI