West Balkán-ügy: nem vállalják a vádlottak a szervezői felelősséget

Nem vállalják a vádlottak a szervezői felelősséget az egy évvel ezelőtti diszkótragédiáért, amely három halálos áldozatot követelt a West Balkánban – derült ki az eset nyomán indított büntetőperben a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) kedden.

A Nyugati téren lévő – azóta bezárt – szórakozóhelyen tavaly január 15-én éjjel egy túlzsúfolt rendezvényen, amelyre mintegy háromezer fiatalt engedtek be, kitört a pánik, és a tumultusban három lány megfulladt, tucatnyian pedig megsérültek.

A tragédia másnapján Orbán Viktor miniszterelnök utasította a belügyminisztert: tegyen intézkedéseket annak érdekében, hogy ilyen eset a jövőben ne fordulhasson elő, és folyamatosan tájékoztassa az ehhez szükséges lépésekről. A hatóságok átfogó ellenőrzéseket tartottak a hasonló rendezvényeket tartó helyeken, és rövidesen jelentősen szigorodtak a szabályok, engedélyezési eljárások. A rendőrség nyomban többeket őrizetbe vett, de az előzetes letartóztatásra irányuló indítványokat a nyomozási bíró azzal utasította el, hogy a személyre szóló gyanú nem megalapozott.

A rendőrség két hét alatt befejezte a nyomozást, meghallgatott több mint száz tanút, és bevont az eljárásba tucatnyi szakértőt. Nyolc gyanúsítottnál javasoltak vádemelést az ügyészségnek, az végül négy ember – a West Balkán Vendéglátó Kft. egyik ügyvezetője, az intézményt bérbe adó Szalontai Győző, valamint Kecskés Tamás és Csanádi József rendezvényszervező, illetve a program biztonságáért felelős Hranek István – ellen emelt vádat halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt. E bűncselekményért a törvény szerint nyolcéves szabadságvesztés is kiszabható.

A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket, többen arról beszéltek, hogy a nagy tömeg miatt a tragédia előtt kezdeményezték a beléptetés leállítását, ugyanakkor több vádlott társai felelősségére is célzott vallomásaiban, a tragikus véget ért rendezvénynek pedig mindmáig nincs gazdája, felelőse. A keddi tárgyaláson is felvetődött, hogy valójában ki tekinthető a vádbeli rendezvény szervezőjének, és kinek kell viselnie a felelősséget.

Az egyik meghallgatott tanú azt fejtegette, hogy tudomása szerint testvére, a másodrendű vádlott csupán a hangtechnikáért és a zenei programokért volt felelős, arra a kérdésre pedig nem tudott válaszolni, hogy kik voltak a szervezők, holott maga is a belépésre feljogosító karszalagok eladását végezte a rendezvényen. Vallomásából kiderült az is, hogy testvére szerezte be a belépésre feljogosító karszalagokat, szabta meg, mikor, mennyiért kell árulni őket, és vette át az értékesített karszalagokért fizetett beléptidíjakat.

Ezzel kapcsolatban Kecskés Tamás másodrendű vádlott azt hangsúlyozta, hogy neki a zenei programszervezés keretében kellett elszámolnia a meghívott előadókkal, és ezért vette magához a bevétel egy részét.

A tanú elmondta azt is, hogy már a rendezvény megkezdésekor „hatalmas tömeg volt a Nyugati téren az óra körüli placcon”, a szórakozni vágyó fiatalok a beléptetés után megrekedtek az egyetlen, emeletre vezető lépcsőn, voltak olyanok is, akik felháborodottan jöttek ki, és visszakérték a belépőjegy árát, mondván, hogy be se lehet jutni a szórakozóhelyre, a biztonsági szolgálat azonban csak a tragédia bekövetkezése után állíttatta le a beléptetést. Több tanú is egybehangzóan állította, hogy a pánik azért tört ki, mert a tömegben elterjedt, hogy megkéseltek valakit, amiről egyébként utólag kiderült, hogy nem igaz.

Kérdésre a tanú azt mondta, hogy amennyire a szalagok eladása közben meg tudta ítélni, a biztonsági szolgálat ellátta feladatát, ellenőrizte a belépők személyi okmányait, illetve, hogy van-e náluk veszélyes eszköz.

Papp Gábor ügyvéd, az elsőrendű vádlott védője korábban újságíróknak arról beszélt, hogy a tragikus eset számos tanulsággal jár, sokféle felelősséget, például közigazgatásit vagy polgári jogit lehet vizsgálni, ám büntetőjogilag értékelhető esemény nem történt, hiszen egy ilyen jellegű felelősség megállapításához ebben az ügyben a vádlottaknak valamilyen foglalkozási szabályok hatálya alatt kellett volna állniuk, amelyeket az ügyészség szerint megszegtek, de ez nem így volt.

A rendezvények tartására vonatkozó szabályozás viszont akkoriban meglehetősen foghíjas volt. Az ügyvéd kedden az MTI érdeklődésére kifogásolta azt is, hogy a rendkívül feszített tempójú nyomozás során a hatóságok nem tárták fel kellő alapossággal az ügy minden részletét. Erre utal többek között az, hogy mindmáig nem tisztázott, kitől származott a késelésről szóló, pánikkeltő rémhír.

A vádirat tartalmazza, hogy Szalontai Győző kötött megállapodást Csanádi Józseffel és Kecskés Tamással a West Balkán Klub január 15-re tervezett zenés rendezvényre történő bérbeadásáról, illetve Hranek Istvánnal a rendezvény biztosításáról. Az ügyészség szerint a rendezvénnyel kapcsolatos számtalan szabályszegés vezetett a három lány halálához.

A büntetőper szerdán várhatóan tanúk meghallgatásával folytatódik, februárban még két, márciusban három tárgyalást tart a PKKB a West-Balkán ügyében, azután már feltehetően a végéhez közeledik a bizonyítási eljárás, és a perbeszédeket követően akár még a tavasszal megszülethet az elsőfokú döntés.

Forrás: MTI/Kultura.hu