A kelet-ukrajnai lengyelek hazatelepítését tervezi a varsói kormány
Tárcaközi bizottságot hozott létre a lengyel kormány kedden a kelet-ukrajnai lengyelek támogatására: a belügy- és a külügyminisztérium képviselőiből álló testület a lengyelek hazatelepítését tervezi a szakadárok által elfoglalt és a hadműveletek által veszélyeztetett területekről.
A miniszterelnöki hivatal közlése szerint a testület feladata, hogy „koncepciót és munkatervet dolgozzon ki azon lengyel állampolgárok támogatására, akik hazatelepítésért folyamodnak”.
A Donyec-medencei lengyelek támogatását Grzegorz Schetyna külügyminiszter múlt csütörtökön helyezte kilátásba a határon túli lengyelek ügyeivel foglalkozó szenátusi bizottság ülésén, ahol a Donyec-medencei lengyelek drámai hangú felhívását tárgyalták. A levél aláírói azt kérték, hogy telepítsék át Lengyelországba azt a száz embert, akik úgynevezett lengyel kártyával (a magyarigazolványhoz hasonló, különleges jogokkal és kedvezményekkel járó okmánnyal) rendelkeznek.
A téma Lengyelországban annak a családi okokból Donyeckben letelepedett lengyel állampolgárnak az esete nyomán került előtérbe, akit a szakadárok a múlt héten egy autóbaleset miatt kialakult vita során lelőttek.
A lengyel jog jelenleg csak a volt Szovjetunió ázsiai részeibe kitelepített lengyelek leszármazottainak hazatelepítését teszi lehetővé, jogászok szerint ezt egy kormányrendelet révén ki lehet terjeszteni a kelet-ukrajnai lengyelek hazatelepítésére is.
A lengyel külügyi tárca adatai szerint a harcok sújtotta kelet-ukrajnai területeket már elhagyta az ottani lengyel állampolgárok és lengyel nemzetiségűek nagy része, és nő közöttük vízumkérelmet beadók, a Lengyel Kártyáért folyamodók és a menekült státus iránt érdeklődők száma. A tárca eddig arra az álláspontra helyezkedett, hogy a menekültek befogadása az adott helyzetben elsősorban az ukrán állam feladata.
A hasonló helyzettel szembesülő cseh kormány hétfőn jóváhagyta az Ukrajnában élő honfitársak egy csoportjának hazatelepítését.