A Kreml jelentése szerint Bassár el-Aszad Moszkvában van

Bassár el-Aszad volt szíriai elnök Moszkvában tartózkodik, és menedékjogot kapott Oroszországban – közölte egybehangzóan a TASZSZ és a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség egy Kreml-beli forrásra hivatkozva.

„Aszad és családtagjai Moszkvába érkeztek. Oroszország humanitárius megfontolások alapján menedékjogot adott nekik” – mondta a TASZSZ-nak a tisztségviselő.

Hozzátette: Moszkva szükségesnek tartja, hogy az ENSZ égisze alatt újrainduljanak a tárgyalások a szíriai helyzet rendezéséről.

„Orosz hivatalos személyek kapcsolatban állnak a szíriai fegyveres ellenzék képviselőivel, amelynek vezetői garantálták az orosz katonai bázisok és diplomáciai létesítmények biztonságát Szíria területén” – hangsúlyozta a Kreml-forrás.

Reményét fejezte ki, hogy folytatódni fog a politikai párbeszéd a szíriai nép érdekei és az Oroszország és Szíria közötti kétoldalú kapcsolatok fejlődése érdekében.

Előzőleg az orosz külügyminisztérium közölte, hogy Aszad a szíriai fegyveres konfliktus számos résztvevőjével folytatott tárgyalások eredményeként úgy döntött, hogy távozik az elnöki posztról és elhagyja az országot, utasítást adva a hatalom békés átadására. Oroszország nem vett részt ezeken a tárgyalásokon. A minisztérium emellett arra hívott fel minden érintett felet, hogy tartózkodjon az erőszak alkalmazásától, és a kormányzással kapcsolatos kérdéseket politikai eszközökkel oldja meg.

A Reuters sajtóértesülései szerint Bashar al-Aszad szíriai elnök repülőgépe eltűnt a radarról. A lap két magas rangú katonatisztre hivatkozva közölte az információt. A forrás szerint a repülőgép kezdetben Szíria tengerparti régiója felé tartott, majd váratlanul irányt változtatott, az ellenkező irányba repült, mielőtt végleg eltűnt a térképről.

A Reutersnek nem áll rendelkezésére hivatalos információ arról, hogy kik tartózkodtak a gépen. Két szíriai forrás úgy nyilatkozott a hírügynökségnek, hogy nagy valószínűséggel Aszad is a fedélzeten volt, és a repülőgép balesetet szenvedett. Az információt hivatalos források egyelőre nem erősítették meg.

Forrás: hirado.hu