A negatív reagálások miatt törölték a Vörös téri mauzóleumra kiírt ötletpályázatot
A negatív reagálások és a bírálatok sokasága miatt Oroszország Építészszövetsége hétfőn törölte azt az ötletpályázatot, amelyet a Vörös tér Lenin-mauzóleumának a bolsevik forradalom vezetőjének holtteste nélküli hasznosítására írt ki a hétvégén.
Nyikolaj Sumakov, a szövetség elnöke közölte, hogy a közeljövőben nem fognak hasonló pályázatot meghirdetni. Hangsúlyozta, hogy a verseny nem volt politikai indíttatású, és nem tartalmazott felhívást a mauzóleum lebontására és Lenin eltemetésére. Az elképzelés célja, mint mondta, egy, az épületnek a távolabbi jövőben történő hasznosítására vonatkozó ötletbank létrehozása volt.
A kiírásban egyébként az építészszövetség egyebek között rámutatott, hogy Lenin holttestének közszemére tétele történelmi hiba, ellentétes a korszerű emlékezetfelfogással és az orosz ortodox hagyománnyal is. A szervezet a maga részéről azt javasolta, hogy maga az épület átalakítás nélkül maradjon meg, és váljon a Scsuszev nevét viselő, a közeli Vozdvizsenka utcán található állami építészeti múzeum részévé.
Gennagyij Zjuganov, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjának vezetője, aki április 22-én, Lenin születésének 150. évfordulóján maga is részt vett a mauzóleumnál megrendezett koszorúzáson, szombaton „mocskos provokációnak” bélyegezte a pályázat kiírását, amelynek célja szerinte nem más, mint a társadalmi konfliktus felszítása. Mint mondta, a kommunisták senkit sem engednek az emblematikus síremlékhez nyúlni.
A koncepcióversenyre az elképzeléseket október 19-ig kellett volna benyújtani, és november 13-án hirdettek volna eredményt a moszkvai Zodcsesztvo (Építészet) fesztiválon.
Forrás: mti.hu