A Nyugatra utazó autósokat érinti: hamarosan itt is fizetni kell
Az autópályadíj a bajor CSU követelésére került be a német kormány programjába.
A bajor konzervatívok azt akarják elérni, hogy a külföldiek fizessenek a német autópályák használatáért.
A matricás rendszer egyszerű és nem túlzottan bürokratikus – indokolta a megoldást Alexander Dobrindt közlekedési miniszter német hírportálok hétfői beszámolója szerint. Azzal kapcsolatban, hogy az éves díj a várakozások szerint 100 euró lesz, a tárcavezető a bajor közszolgálati televíziónak azt mondta, hogy „a száz egy érdekes szám”, de „lehet egy kicsit kevesebb is, főleg akkor, ha ökobónusz jár” az alacsony károsanyag-kibocsátású kocsit használó autósoknak.
Az autópályadíj a bajor CSU követelésére került be a német kormány programjába. A bajor konzervatívok azt akarják elérni, hogy a külföldiek fizessenek a német autópályák használatáért. Az uniós jogi előírások miatt azonban valamennyi autósra ki kell vetni a díjat, a németeket pedig valamilyen formában kompenzálják. Ennek részleteiről Alexander Dobrindt nem árult el részleteket, de hangoztatta, hogy a rendszer megfelel majd az uniós előírásoknak. „Egyetlen külföldi sem kerül hátrányos helyzetbe” – nyomatékosította a CSU politikusa.
A közlekedési minisztérium még a nyári parlamenti szünet előtt bemutatja a koncepciót, az idén megalkotják a szükséges jogszabályokat, és 2016-ban elindítják a rendszert.
Ellenzéki pártok támadják a tárca tervét. A kompenzációt csak a gépjármű-üzembentartási adó csökkentésével lehet elérni – emelte ki a Zöldek közlekedéspolitikai szóvivője, Valerie Wilms, aki a ZDF közszolgálati televíziónak nyilatkozva kiemelte, hogy „csak a németek profitálnak abból, ha egyszerre vezetik be az autópályadíjat és csökkentik a gépjárműadót, ez pedig a külföldiek egyértelmű diszkriminációja”.
A Zöldek szerint az autópályadíj bevezetése helyett a német és a külföldi teherautókra egyaránt vonatkozó úthasználati díjat kell kiterjeszteni – tette hozzá.
A Baloldal szerint a CSU a külföldieket terhelő autópályadíjjal közlekedéspolitika helyett a külföldieket célzó „kocsmai szintű, populista” hangulatkeltést folytat.
A csaknem 13 ezer kilométeres német autópálya-hálózat használatáért a 12 tonna össztömeg feletti tehergépjárművek után már 2005 óta fizetni kell, és 2012-ben több mint ezer kilométernyi főutat is fizetőssé tettek. 2015-től a 7,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárművek után kell majd fizetni, és 1000 kilométerrel növelik a díjfizetési kötelezettség alá vont szakaszok hosszát a kétszer kétsávos autóutak hálózatában.
Forrás: MTI