A római metró és buszjegyeken Ferenc pápa képe látható
Az örök város, melynek Ferenc pápa egyben a püspöke is, egymillió metró- és buszjegyet bocsátott ki, melyeken a pápa képe látható.
A metró- és buszjegyeken a pápa március 13-án készült fényképe látható, amikor megválasztását követően a Szent Péter- bazilika erkélyéről üdvözölte a téren összegyűlt híveket. A pápa képével ellátott jegyek meghatározott időn keresztül Róma minden autóbusz és metróvonalára érvényesek. Róma város közlekedési vállalata, az Atac a „pápás jegyeket” egymillió példányban bocsátotta ki, melyek a városi kioszkokban megvásárolhatók.
„Az Atac így kívánja kimutatni tiszteletét az új pápa iránt, aki kedveli a tömegközlekedést” – nyilatkozta a közlekedési társaság utalva arra, hogy Jorge Bergoglio érsek, pápának való megválasztása előtt, Buenos Airesben szívesen hagyta el szolgálati autóját, és jobban szeretett a tömegközlekedési eszközökön, az emberek között utazni.
„Szép kezdeményezésnek tartom – nyilatkozta a jegyekről Róma polgármestere, Gianni Alemanno. – Ügyes módja ez annak, hogy köszöntsük az új pápát, és jelezzük neki, hogy örülünk a jelenlétének. Reméljük azt is, hogy ahogy Buenos Airesben tette, használni fogja a metrót a mi városunkban is.”
Az Atacnak két évvel ezelőtt már volt egy hasonló akciója: II. János Pál boldoggá avatásának alkalmából korlátozott számban jegyeket bocsátott ki a lengyel pápa arcképével.
Forrás: La Croix/Vatikáni Rádió/Magyar Kurír