A világ legveszélyesebb gyógyszerei, régen

Az emberiség történelmében számtalanszor találhatunk példát arra, hogy különböző őrült és meggondolatlan ötletekből kifolyólag, olyan szerekkel próbáltak gyógyítani, amik egyáltalán nem voltak jók semmire, vagy pont az ellenkező hatást érték el általuk.

Asztma elleni cigaretta
Talán nevetséges, de igaz! Kifejezetten az asztmás betegek számára fejlesztették ki, azt a speciális cigarettát, aminek az alapját, a csattanó maszlag és a nadragulya kivonat alapú gyomnövények adták.
Ezek nagy mennyiségben tartalmaztak atropint, amiről köztudott volt, hogy nagyon erős méreg. Egész Európa szerte pont ezeket a növényeket tartották a legveszélyesebbnek bármilyen változatában, ettől függetlenül viszont sokszor pont az orvosok írták fel kötelezően a betegek számára.

Cannabis cseppek
Általában, csepp vagy cigaretta formájában fogyasztották a cannabis származékokat. Akik nem tudnák, a cannabis,coca cola a ma is közkedvelt könnyűdrog, ez a fű. Biztos mindenki hallott már a füves vagy mariskás cigiről. Ennek a hivatalos neve a cannabis, vagy marihuána, ami egy szabadon termő, nagy, szerteágazó levelű pázsitféle növény. Pszichoaktív vegyületet tartalmaz nagy mennyiségbe, tehát módosítja a tudatot. Legjelentősebb vegyülete pedig a THC, ez felel közvetlenül a drog gyors lefolyású hatásáért.
A marihuánát már időszámításunk előtt, az ókorban is alkalmazták. A kokainhoz hasonlóan úgy vélték, hogy mindenféle betegségre kiváló gyógymód lehet. Impotenciára, menstruációs zavarokra, hüvelyi problémákra, depresszióra, vesekőre, de még a hám és egyéb felületi sérülésekre is! Az 19. század elejétől pedig, népszerű fájdalomcsillapítónak számított.

Bayer heroin, a köhögés elleni szirup
Ha lehet így kifejezni magunkat, és léteznek sztárgyógyszerek, akkor a Bayer heroin szirupja egész biztosan annak számított, az 1800-as évek legvégétől. A heroin az ópiátok egyik származéka, ami nagyon erős tudatmódosító, tompító és hallucinogén hatással bír.
Különben a morfium is heroin származék, csak sokkal finomabb változatban! Bayer, kezdetben kizárólag köhögés ellen kezdte alkalmazni, szirup formájában, majd a nagy népszerűségre való tekintettel, kiadta pasztilla, balzsam és tabletta formában is.

Kokainos bor
1884-ben találta fel egy amerikai patikus, tisztességes nevén John Stith Pemberton. Alapanyaga nem más volt, mint asztma cigiegy francia vörösbor, tömény kokainnal keverve. Az ital, a Pemberton’s French Wine Coca nevet kapta. Az vitathatatlan, hogy ütős hatást lehetett vele elérni.
Később, sok hasonló maszek patikus és gyógyszergyártó próbálkozott hasonló kevert szerekkel, köztük a Metcalf’s Coca Wine néven forgalomba került gyógyszer-bor is nagy sikert aratott, ám Pemberton kevert hallucinogén bombája osztatlan sikernek örvendett évtizedekig, és úttörőnek számított a piacon.

Coca Cola
Nem annyira veszélyes, gyógyszernek mégsem mondható. A kokainos bor elsöprő sikerét követve vezették be, abból a célból, hogy piacra dobhassanak egy hasonló hatású szert, ami nem tartalmaz alkoholt. Szintén a Pemberton nevű patikus volt az aki feltalálta, és szabadalmaztatta a ma is világhírű üdítőt, ami kezdetben még kizárólag gyógyszerként funkcionált.
1886-ban adták el a receptet, egy gyógyszergyártó cégnek, ami aztán elkezdte legyártani az első eredeti Coca-colákat. Ekkor már szintén üdítős dobozokban került forgalomba, sőt szánsavas formában, mivel úgy tartották akkoriban, hogy a buborékos üdítőitalok kifejezetten jótékony hatással bírnak.
Pemberton egyébként azt is állította hogy a Coca-cola egyfajta univerzális csodaszer, amely rengeteg betegséget gyógyít, például az emésztési zavarokat, a morfinizmust, a neuraszténiát, sőt még az impotenciát is! Az egész üdítő alapja természetesen a nevéből is jól kivehetően, a kokain volt. Ugyanis a koka bokor virágját szárították és használták fel benne.
Ma már tudjuk, hogy ezt az egyébként finom üdítőitalt mértékkel kell innunk, koffein és nagy cukor tartalma miatt, valamint maró hatása miatt nem kíméletes a gyomorral.

Radioaktív öv
Gyógyászati segédeszközként kezdték el bevezetni, óriási reklámkampányokat folytattak a népszerűsítésére. Rendszeres használatát asztmára, reumára, ideggyulladásra és paralízisre javasolták.
Nagy mennyiségű rádiumot tartalmazott. 1929-ben dobták először piacra, ekkor pedig még fogalmuk sem volt az embereknek a radioaktivitás káros hatásairól. Valószínűleg ezrek haláláért volt felelős, mert hosszú távú, lassú leépülést eredményezett.

Morfiumos szirup
A morfium, egy morfin vegyületet tartalmazó szer, amit mindig is, főként fájdalomcsillapításra használtak. Kis mennyiségben még napjainkban is előfordul az alkalmazása.
A világ legelső morfium tartalmú szere, meglepő, de kifejezetten gyerekek számára készült, és köhögés elleni szirupként került a forgalomba, az Ayer’s cég jóvoltából, Cherry Pectoral néven.
Forrás: bien.hu