Ballisztikus rakétákat lőtt ki Észak-Korea

Rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákat indított Észak-Korea csütörtökön a tenger felé – közölte a dél-koreai hadsereg és a japán védelmi minisztérium.

A szöuli vezérkari közlemény szerint a rakéták körülbelül 360 kilométert repültek, majd a tengerbe zuhantak. A dél-koreai hadsereg elítélte a rakétaindítást, és kiemelte, hogy az súlyos fenyegetést jelent a térség békéjére és biztonságára. Megerősítette a kilövés tényét a japán védelmi minisztérium, és elítélte az Egyesült Államok is. Kisida Fumio japán miniszterelnök hivatala közölte, hogy Tokió már hivatalosan tiltakozott a kísérlet miatt Phenjannál. A kormányfő egyúttal elrendelte a japán vízi és légi járművek biztonságának fokozását.

A fegyverprogramja miatt nemzetközi szankciók alatt álló Észak-Korea legutóbb július legelején kísérletezett ballisztikus rakétákkal. Az országot vezető Kim Dzsongün e hét elején bejelentette, hogy jelentősen fokozni kívánják az atomfegyverek fejlesztésére tett erőfeszítéseket.

Forrás: hirado.hu

(Nyitókép: MTI/EPA/KCNA)