Chávez szerint az USA rákkal fertőz

Különös okot vélt felfedezni Hugo Chávez venezuelai államfő a baloldali latin-amerikai vezetők rákos megbetegedései mögött: szerinte az Egyesült Államok kifejlesztett egy technológiát, amellyel rákot idézhet elő.

Ezt azonban csak ötven év múlva tudják majd bizonyítani – állította az Amerika-ellenes kirohanásairól ismert 57 éves politikus.

Chávez arra a hírre reagált, hogy Cristina Fernández de Kirchner argentin elnöknél pajzsmirigy-daganatot találtak az orvosok. 2010-ben Fernando Lugo paraguayi államfőt is rákkal kezelték, Chávezből pedig a nyáron távolítottak el egy daganatot. Luiz Inacio Lula da Silva egykori brazíliai vezetőnél gégerákot diagnosztizáltak, míg utódjánál, Dilma Rousseffnél 2009-ben nyirokrákot fedeztek fel, amelyet a politikusnak sikerült legyőznie.

Chávez hangsúlyozta, hogy nem akar vádaskodni, csak hangosan gondolkodik, mindenesetre ezek az összefüggések szerinte „nagyon-nagyon furcsák”.

Forrás: index.hu