Egekben az olaj ára, miután Irán csapást mért a katari gázkomplexumra

Támadás érte a világ legnagyobb földgázmezőjén, a South Pars gázmező területén működő iráni petrolkémiai létesítményt, ami azonnali reakciót váltott ki a globális energiapiacokon. A hírek hatására az olaj ára csaknem 110 dollárig emelkedett hordónként, a Brent nyersolaj pedig szerda délután 109,91 dolláron állt, több mint 5 százalékkal meghaladva a keddi szintet.

Az árnövekedést az Tasnim News Agency jelentése indította el, amely szerint légicsapás érte a komplexumot – írja az Index a BBC-re hivatkozva. A brit gáz referenciaára szintén megugrott, mintegy 6 százalékkal, majd 140 penny alá korrigált. Bár az árak meredeken emelkedtek, nem érték el a korábbi csúcsokat:

az olaj március 9-én 116,78 dolláron, a brit gáz pedig március 3-án 162,55 pennyn tetőzött.

Ahogy arról a hirado.hu is beszámolt, Izrael első alkalommal vette célba az iráni földgáztermelési infrastruktúrát a február 28-án kezdődött konfliktus óta, mikor a héten megtámadta az iráni rezsim South Pars-i gázmezejét. Ez a terület – melynek északi része Katar, déli része pedig az iráni terrorállam tulajdonában van – a rendelkezik a világ legnagyobb földgázkészletével. Erre az akcióra válaszul a rezsim megtámadta a világ legnagyobb cseppfolyósított földgáz (LNG) exportlétesítményét Katarban, ami után Donald Trump a világgazdaságot is nagyban érintő fenyegetést küldött az iráni rezsimnek.

Az iráni olajipari minisztérium közlése szerint a South Pars-i létesítményben keletkezett tüzet sikerült megfékezni, ugyanakkor a károk mértéke egyelőre nem ismert. Egy, a Tasnim News Agency által ismertetett katonai közlemény szerint, amennyiben az „amerikai–cionista ellenség” iráni üzemanyag-, energia- és gazdasági létesítményeket támad, Irán nemcsak erőteljesen visszavág, hanem az agresszió forrásait is célba veszi. Hozzátették: Az érintett országok üzemanyag-, energia- és gázinfrastruktúrájának megcélzását jogosnak tartják, és az első adandó alkalommal erőteljes megtorlással válaszolunk.”

A támadás következményeként az iráni rezsim ideiglenesen leállította az Irakba irányuló gázszállításokat is, hogy biztosítani tudja a belföldi ellátást – erősítette meg egy magas rangú iraki tisztviselő a Reutersnek. A Gas Exporting Countries Forum adatai szerint az ország gáztermelésének mintegy 94 százalékát saját felhasználásra fordítja. Katar – a világ cseppfolyósított földgáz-termelésének körülbelül egyötödét adja – már március elején felfüggesztette a kitermelést a konfliktus eszkalálódása miatt.

Kiemelt kép: South Pars-i létesítmény a rakétatámadásokat követően (Forrás: X.com)