Erős földrengés, szökőárriadó Új-Zélandon

A részletekről az Áder János köztársasági elnököt kísérő delegáció tagja, Radnai Csaba, az M1 tudósítója számolt be Wellingtonból a Híradónak.

A 7,4-es erősségű földrengés Új-Zéland déli pontján történt, de a rengés epicentrumától több száz kilométerre, Wellingtonban is érezni lehetett. A tudósító azt mondta, a történteket nehéz szavakban elmesélni, de „ijesztő volt”. „Megmozdultak a falak, hullott a vakolat és leestek a poharak” – mesélte az M1 tudósítója, akit a küldöttséggel együtt a szálloda halljába tereltek le a rengés után.

Károkról egyelőre nem érkeztek jelentések, de külföldi sajtóhírek szerint Wellingtonban is megszólaltak a szirénák és az emberek sírva menekültek az utcákra.

Az új-zélandi hatóságok szökőárriadót adtak ki.

“Az első hullám feltehetően nem volt túl erős” – figyelmeztetett a polgári védelem, amely szerint a következő órákban magasabb hullámok érhetik el a partokat.

Az új-zélandi kormány által működtetett honlap, a GeoNet szerint a földmozgást az ország legnagyobb részén érezték. A portál figyelmeztette a lakosságot az utórezgésekre.

A New Zealand Herald hírportál értesülései szerint a katasztrófa-elhárítási szakemberek úgy vélik, hogy a földmozgás leginkább az epicentruma közelében található Cheviot település házait rongálhatta meg.

Tamsin Edensor, Christchurchben élő kétgyermekes családanya az AFP francia hírügynökségnek elmondta: arra ébredtek, hogy remeg a ház. A remegés folytatódott és egyre erősödött, de nem látott károkat az utcán, és az áramszolgáltatás sem szakadt meg.

Szeptemberben egy, a tengerben történt nagy erejű földrengést követően kisebb cunami érte el Új-Zéland keleti partjait, de nem voltak áldozatok, sem károk.

Új-Zéland a tűzgyűrűnek nevezett, tektonikai lemezek határán lévő csendes-óceáni és óceániai övezetben fekszik, ahol évente akár 15 ezer földmozgás történik.

2011. február 22-én 6,3-as erősségű földrengés történt Christchurchben, a Déli-sziget legnagyobb városában, amely 185 ember halálát okozta és 30 ezer épületet rongált meg.

Új-Zéland fővárosa, Wellington mintegy 200 kilométerre északra, az Északi-szigeten fekszik.