Franciaország: Nem ütközik alkotmányba a bikaviadal
Nem alkotmányellenes a bikaviadalok szervezése Franciaország egyes régióiban, döntött az alkotmánytanács.
A parlament által elfogadott törvények alkotmányosságát ellenőrző intézménytől – az egyenlő bánásmód nevében – a bikaviadalok betiltását szorgalmazó civil egyesületek kértek állásfoglalást.
Fellépésüket olyan színészóriások támogatták nyílt levélben, mint Brigitte Bardot, Jean-Paul Belmondo és Alain Delon.
Franciaország területének 90 százalékán tilos bikaviadalokat tartani, bűncselekménynek számít, amely 30 ezer euróig terjedő pénzbírságot és akár kétévi szabadságvesztést von maga után.
Civil szervezetek úgy vélik, hogy a tilalmat Franciaország egészére ki kellene terjeszteni, függetlenül „a megszakíthatatlan lokális hagyomány elvétől”, amire hivatkozva az előző parlament engedélyezte a bikaviadalok szervezését a déli országrészben, valamint a kakasviadalokét az Antillákon.
„Ezek az engedélyezett hagyományos szokások nem sértik az alkotmányban biztosított jogokat” – indokolta döntését az alkotmánytanács.
A betiltást kezdeményező egyesület – amelynek 4 ezer tagja van – az alkotmánytanács határozata után sem akarja feladni a harcát: törvénytervezetet készítenek elő a betiltásról a nemzetgyűlésnek, és arra kérik a képviselőket, hogy vegyék napirendre a javaslatukat.
A bikaviadaloknak egyébként a jelenlegi kormányban is vannak védelmezőik: Manuel Valls, a spanyol származású belügyminiszter jelezte, hogy pártolja a hagyomány megőrzését, amely jelentős turisztikai bevételi forrás a déli városokban, Arles-ban és Nimes-ben.
Forrás: Hirado.hu