Calin Georgescu volt román elnökjelölt visszavonul a politikától
A román elnökválasztás lejártával nem óhajt többé az aktív politikai életben részt venni Calin Georgescu volt államelnökjelölt, aki a tavalyi, utólag érvénytelenített elnökválasztás első fordulójában a legtöbb voksot szerezte, és akit a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) több ízben is miniszterelnöknek javasolt.
A volt elnökjelölt a döntést az őt rendszeresen megszólaltató, és az AUR választási kampányában kulcsszerepet játszó Realitatea hírtelevízió hétfő esti műsorában jelentette be – tudatta a G4Media hírportál. Hozzátette, hogy az alkotmányos rend elleni uszítás és fasiszta propaganda gyanújával hatósági felügyelet alá helyezett Georgescu újabb ügyészségi kihallgatása előestéjén jelentette be visszavonulását a közéletből.
Ez nem meghátrálás, hanem a helyzet megértéséből fakadó, a nép iránti felelősséggel meghozott döntés. A figyelmemet és energiámat ezentúl a családomnak szentelem, amelynek csendre és egészségre van szüksége
– idézte a G4Media a volt elnökjelöltet.
Georgescu kifejtette: továbbra sem lesz része valamely pártstruktúrának. Nem fog politikailag elköteleződni, nem akar egyetlen párt élére sem állni, vagy saját politikai mozgalmat alapítani. „Ebben a helyzetben” nem akar semmilyen állami tisztséget betölteni.
A volt elnökjelölt azt követően kapott újabb ügyészségi idézést, hogy a májusi elnökválasztás második fordulójának kampányhajrájában, amikor George Simion AUR-elnökkel együtt vett részt a Realitatea egy választási műsorában, az 1930-as évek román legionárius mozgalmát megalapító Corneliu Zelea Codreanu szavait idézte.
A román legfőbb ügyészség februárban indított bűnvádi eljárást a legionárius nézeteit korábban is nyíltan hangoztató, magát már „megválasztott elnöknek” nevező, az alkotmánybírókat börtönnel fenyegető Calin Georgescu ellen. A jelöltet fasiszta, rasszista vagy idegengyűlölő szervezetek népszerűsítésével, az alkotmányos rend megdöntésére irányuló felbujtással, a választási kampányfinanszírozással kapcsolatos hamis adatközléssel gyanúsítanak.
Georgescut az alkotmánybíróság kizárta a májusi megismételt elnökválasztás jelöltjei közül.
Ezt követően vette át tőle a „szuverenista mozgalom” államfőjelöltjének szerepét George Simion AUR-elnök. Választási kampányában azt ígérte: győzelme esetén akár a parlament feloszlatása árán is Georgescut nevezi ki Románia miniszterelnökévé.
Forrás: MTI
(Nyitókép: Calin Georgescu, a romániai elnökválasztás november 24-i első fordulójában legtöbb szavazatot szerző független jelölt egy bukaresti bíróságról távozik 2025. március 3-án (Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement)
