A NATO-tól vár védelmet a grönlandi kormány

Grönland fokozza erőfeszítéseit, hogy szavatolni tudja az északi-sarkvidéki régió védelmét a NATO égisze alatt – közölte hétfőn a nuuki kormányzat.

„Grönland a dán nemzetközösség részeként tagja a NATO-nak, Grönland védelmének ezért a NATO-n keresztül kell megvalósulnia” – húzta alá a Dániához tartozó sziget vezetése állásfoglalásában, Donald Trump amerikai elnök legutóbbi nyilatkozataira is reagálva.

„Az Egyesült Államok újfent megerősítette Grönland elcsatolására vonatkozó kívánságát. A grönlandi kormánykoalíció ezt semmiképpen sem fogadhatja el” – hangsúlyozták. „Minden NATO-tagállamnak, ideértve az Egyesült Államokat is, közös érdeke Grönland védelme” – tették hozzá.

Most „Dániával szeretnénk együttműködni annak biztosítása érdekében, hogy a párbeszéd és a grönlandi védelem továbbfejlesztése a NATO-együttműködés keretében valósuljon meg”

– emelte ki a grönlandi vezetés.

Donald Trump vasárnap az amerikai elnöki gépen nyilatkozva – egy kérdésre válaszolva – azt mondta, hogy „ha nem foglaljuk el Grönlandot, Oroszország vagy Kína fogja, és ezt nem fogom megengedni. (…) Grönland így vagy úgy, a miénk lesz” – tette hozzá.

Andrius Kubilius védelemért felelős európai uniós biztos hétfőn egy svédországi biztonsági konferencián arról beszélt, hogy az Európai Unió segíthet Grönlandnak a biztonság szavatolásában, amennyiben ezt Dánia kérné, ideértve csapatok küldését és katonai infrastruktúra telepítését is. Úgy vélte ugyanakkor, hogy Grönland amerikai katonai erővel történő elfoglalása a NATO végét jelentené.

„Egyetértek a dán miniszterelnökkel abban, hogy a NATO végét jelentené, s a lakosság körében is nagyon-nagyon népszerűtlen lenne” – nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek.

Hozzátette, hogy mindez „nagyon negatív hatással lenne az emberekre és a transzatlanti kapcsolatainkra”.

„Ki fogja elismerni ezt a megszállást, és milyen hatással lesz ez az Egyesült Államok és Európa közötti kapcsolatokra, beleértve például a kereskedelmet, ahol az amerikaiak is meglehetősen fájdalmas negatív következményekkel szembesülhetnek?” – vetette fel Kubilius.

Forrás: hirado.hu

Nyitókép: AP/Evgeniy Maloletka

Kapcsolódó: