Huszonöt éve kiáltotta ki a parlament Bosznia-Hercegovina függetlenségét

A szarajevói parlament 1990. augusztus elsején – Szlovénia és Horvátország példáját követve – Jugoszláviától független, önálló államnak kiáltotta ki Bosznia-Hercegovinát. A volt Jugoszlávia szétesése ezt követően még öt évig tartott, véres háborúkat, több mint százezer halottat és mintegy kétmillió menekültet hagyva maga után.

A testvériség és egység eszméjére alapozott Jugoszlávia 6 tagköztársaságból (Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Montenegró, Macedónia) és két tartományból (Vajdaság, Koszovó) állt. Josip Broz Tito elnök 1980-as halála után a szövetségi államban felerősödtek a nacionalista törekvések. A belső feszültségek Slobodan Milosevic 1989-es hatalomra kerülése után tovább fokozódtak, majd robbanáshoz vezettek. Előbb Szlovénia és Horvátország, majd Bosznia-Hercegovina is kikiáltotta függetlenségét.
1991-ben Szlovéniában rövid lefolyású háború tört ki, a harcok hamarosan Horvátországba helyeződtek át, végül miután 1992-ben Bosznia-Hercegovina a függetlenségi népszavazást követően bejelentette elszakadását Jugoszláviától – amit a nemzetközi közösség is elismert -, kitört a délszláv háborúk legvéresebbike, a boszniai háború. Ez volt a második világháború utáni legsúlyosabb európai katonai konfliktus, amely százezer halálos áldozatot követelt, és mintegy kétmillió embert kényszerített arra, hogy elhagyja otthonát.
A NATO 1995 szeptemberében avatkozott be a délszláv háborúba, azt követően, hogy júliusban a boszniai szerb csapatok elfoglalták a kelet-boszniai Srebrenicát, és a holland ENSZ-békefenntartók tétlensége mellett mintegy nyolcezer muzulmán férfit és fiút hurcoltak el, akiket a következő napokban brutálisan lemészároltak. A NATO légicsapásai tárgyalóasztalhoz kényszerítették a háborúzó feleket, akik 1995 novemberében az egyesült államokbeli Daytonban békét kötöttek. A 11 cikkelyből álló békeszerződést Franjo Tudjman horvát, Slobodan Milosevic szerb és Alija Izetbegovic boszniai elnök írta alá.
A daytoni egyezmény két részre, úgynevezett entitásra osztotta Bosznia-Hercegovinát, az ország területének 51 százalékát kitevő, főleg bosnyákok és horvátok lakta Bosznia-hercegovinai Föderációra és a többségében szerbek lakta boszniai Szerb Köztársaságra. A két országrésznek külön vezetése, parlamentje és alkotmánya is van, de rendelkeznek a teljes államra vonatkozó vezetéssel is. A túlméretezett államapparátus azóta is megbénítja az ország működését.
A balkáni ország három etnikuma között pedig két évtizeddel a háború lezárása után sincs teljes béke. A srebrenicai mészárlás huszadik évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen például megdobálták a szerb kormányfőt, ami a mélyen gyökerező ellentétek meglétére utal.
Az európai integráció területén viszont előrelépésnek számít, hogy hét év után júniusban életbe lépett a stabilizációs és társulási megállapodás az Európai Unió és Bosznia-Hercegovina között. Az integráció folytatásához elsősorban gazdasági és szociális reformokra van szükség, az országban ugyanis a statisztikai hivatal adatai szerint 27,5 százalékos a munkanélküliség, a fiatalok körében azonban ennél jóval magasabb, meghaladja a 40 százalékot is.
A jövőben azonban mindenképpen meg kell oldani azt a két problémát is, amelyhez az EU korábban az integrációs folyamat folytatását kötötte: ki kell dolgozni a két országrész együttműködését célzó koordinációs mechanizmusokat, valamint módosítani kell a kisebbségekkel szembeni diszkriminatív alkotmányt. Ez utóbbi az úgynevezett Sejdic-Finci-ügy rendezését jelenti. Ennek lényege, hogy a bosznia-hercegovinai alkotmány diszkriminatív a nem „államalkotó” népcsoportokkal szemben, így ők nem kerülhetnek be a törvényhozásba. Dervo Sejdic és Jakob Finci boszniai roma, illetve boszniai zsidó férfi 2006-ban az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult azzal, hogy az alkotmány másodrendű állampolgároknak tekinti azokat, akik nem tartoznak az államalkotó népcsoportok, vagyis a bosnyákok, a horvátok és a szerbek közé. A strasbourgi bíróság 2009 decemberében kihirdetett ítéletében Sejdicnek és Fincinek adott igazat, az EU pedig azt várja, hogy az ország törölje el a diszkriminációt.