John Kerry szerint Oroszország nem tartja be a tűzszünetet
Oroszország nem alkalmazza korrekt módon a februári minszki találkozón az ukrán válság rendezése érdekében kidolgozott tűzszüneti megállapodást – vélte John Kerry amerikai külügyminiszter egy friss nyilatkozatában.
A kanadai Iqaluitban – az északi sarkkör menti országok képviselőinek találkozóján – helyi idő szerint pénteken Kerry újságíróknak azt mondta, egyértelmű, hogy a tűzszüneti megállapodást nem tartják kellően tiszteletben. Megerősítette, hogy telefonon beszélt is orosz kollégájával, Szergej Lavrovval a kelet-ukrajnai orosz katonai felszerelések és konvojok érkezése miatt.
Egy amerikai külügyi tisztviselő korábban már jelezte, hogy Kerry beszélt Lavrovval, és felszólította Oroszországot csapatai kivonására Kelet-Ukrajnából, továbbá arra, hogy gyakoroljon nyomást a kelet-ukrajnai szakadárokra a tűzszüneti megállapodás betartása érdekében. A miniszter Kanadában azt mondta, hogy nagyon nyíltan vonta felelősségre Lavrovot. Hozzátette, hogy álláspontja szerint fenn kell tartani a nyomást Moszkvára, azaz ki kell tartani az Oroszországot sújtó nemzetközi szankciók mellett.