Katonai eszközöket és felszerelést küld Ukrajnának Olaszország
Az ukrán hatóságok katonai eszközökkel és felszereléssel való támogatásáról határoztak az olasz kormány hétfői ülésén, melyen az Ukrajnából érkező menekültek ellátásáról, valamint az ipari gázfogyasztás esetleges csökkentéséről is döntés született.
A Mario Draghi vezette nagykoalíció pártjainak miniszterei egyhangúlag elfogadták, hogy a védelmi tárca katonai „eszközöket, berendezéseket és felszerelést” juttasson el az ukrán kormányhatóságoknak. Az intézkedést a parlamentnek is meg kell szavaznia.
A kormány első lépésben tízmillió eurót különített el az Olaszországba érkező ukrajnai menekültek segítésére. Úgy döntöttek, hogy további 16 ezer hellyel növelik a menekülteknek fenntartott szállások befogadóképességét. Az Ukrajnából érkezőknek az ellátáshoz nem kell nemzetközi menekültkérelmet benyújtani.
Hétfőn mintegy tíz autóbusz érkezett Szlovénián keresztül Triesztbe, többségében nőkkel és gyermekekkel. Ezenkívül 500 millió eurót különítettek el ukrajnai tanárok, kutatók, diákok számára, akik a következő időszakban olaszországi oktatási intézményekben, tudományos vagy kulturális intézményekben akarnak dolgozni vagy tanulni.
A Draghi-kormány forgatókönyvet dolgozott ki egy lehetséges energiaválságra is abban az esetben, ha a gázellátás csökkenne. „Jelenleg azonban nincsen vészhelyzet” – szögezték le a sajtónak eljuttatott kormányközleményben. A tervek szerint „szükség esetén azonnali hatállyal” csökkentik az elektromos erőművek gázfogyasztását, „maximálisra emelve más energiaforrások felhasználását”. Ugyanez vonatkozik a hőerőművekre is. Tavalyi adatok szerint az éves olaszországi gázfogyasztás legnagyobb része, 37,8 százaléka Oroszországból érkezik, a második beszállítónak Algéria számít, ahová a külügyminiszter, Luigi Di Maio hétfőn látogatott el.
A SkyTg24 hírtelevízió úgy értesült, hogy Róma a szénből termelt villamos energia arányát az eddigi öt százalékról tíz százalékra akarja emelni, ami ötmilliárd köbméternek felel meg. Elemzők figyelmeztettek arra, hogy gázválság esetlegesen jövő ősztől alakulhat ki Olaszországban, ha addig nem sikerül elegendő tartalékra szert tenni.
Forrás: MTI