Kettős pokolgépes merénylet történt Kabul központjában
A támadásban huszonegyen meghaltak, huszonheten megsebesültek – közölte az egészségügyi minisztérium.
Az erőszakcselekmény a titkosszolgálatok épületeinek közelében, nem messze a vidékfejlesztési és lakásügyi minisztériumtól történt. Egy öngyilkos támadó hozhatott felrobbantott egy pokolgépet, amikor a minisztériumokba a reggeli munkakezdéskor tisztviselők érkeztek.
Később a helyszínen összegyűlt emberek, közte újságírók csoportjához érkezett egy gyalogos, aki szintén működésbe hozott egy robbanószerkezetet. Négy újságíró meghalt, közte az AFP francia hírügynökség helyi fotósa. Davúd Amin kabuli rendőrfőnök arról számolt be, hogy a fővárosnak azt a területét érte támadás, ahol külföldiek irodái is vannak.
Egyelőre egy szervezet sem vállalta a támadások elkövetését, korábban az Iszlám Állam dzsihadista szervezet és a szélsőséges tálibok voltak a tettesei az ilyen erőszakos cselekményeknek.
A tálibok szerdán indították idei tavaszi offenzívájukat, amelynek célja helyreállítani korábbi hatalmukat és bevezetni az iszlám törvénykezést Afganisztánban. Azóta az ország számos pontján voltak támadások. Az év eleje óta emberek százai haltak meg terrormerényletekben, legfőképpen Kabulban, annak ellenére, hogy Asraf Gáni afgán elnök februárban feltételek nélküli béketárgyalások megkezdésére tett ajánlatot a lázadóknak.