Navalnij, kórház

Kilencévi fegyházbüntetést kapott Navalnij ellenzéki politikus

Kilencévnyi fegyházbüntetésre ítélték kedden Alekszej Navalnij ellenzéki politikust kedden csalás és igazságszolgáltatás tekintélyének megsértése címén a Vlagyimir megyei Pokrovban.

    Navalnijra emellett 1,2 millió rubel (mintegy 3,9 millió forint) pénzbírságot is kiszabtak, és szabadulása után még további egy évig korlátozzák szabadságában. A Meduza című független portál és több külföldi ügynökség azt jelentette, hogy az elítélt politikus két jogi képviselőjét, Olga Mihajlovát és Vagyim Kobzevet a pokrovi börtönben őrizetbe vették.
 Az ítélet nem jogerős és megfellebbezhető. Az ügyészség eredetileg 13 évi fegyházat és kétévi szabadulás utáni korlátozást kért. Navalnij nem ismerte el bűnösségét és politikai ügynek minősítette az eljárást. Ügyvédei közölték, hogy magasabb szintű bírósághoz fordulnak.

    A per folyamán, korábban Fjodor Gorozsanko, az FBK volt munkatársa, akit a vád idézett be tanúnak, elutasította, hogy Navanij ellen valljon, az eljárást „abszurdnak és megrendezettnek” nevezte. Gorozsanko ezt követően külföldre távozott.


    Navalnij és társai ellen szélsőséges közösség létrehozása címén is eljárás indult.
    Alekszej Navalnij az orosz elnök, Vlagyimir Putyin politikájának bírálójaként vált ismertté. 2020 augusztusában, egy szibériai út során, feltehetően idegméreggel támadást követtek el ellene. Külföldi gyógykezelése után, tavaly januárban visszatért Moszkvába, ahol letartóztatták, majd egy korábbi, felfüggesztett szabadságvesztés-büntetése letöltésére ítélték, miután a hatóságok szerint megsértette feltételes szabadlábra helyezés előírásait. Tavaly júniusban bíróság tiltotta be Navalnij regionális irodáinak és korrupcióellenes alapítványának működését.

Forrás: MTI