Felmentették a Stonehenge-et megrongáló klímaaktivistákat

Felmentették a rongálás vádja alól a bírósági tárgyalás után azt a három olaj- és gázkitermelés ellen tiltakozó Just Stop Oil-aktivistát, akik tavaly narancssárga porral fújták le Stonehenge-et – írja a hirado.hu.

A 74 éves Rajan Naidu, a 23 éves Oxfordi Egyetemen tanuló Niamh Lynch és a 36 éves Luke Watson tavaly a nyári napforduló előtti napon vettek részt a tiltakozó akcióban. Naidu és Lynch az ügyészség szerint két színes porfúvót használt, amelyet kukoricalisztből, hintőporból és narancsszínű festékből kevertek, hogy befújják a Világörökség részét képező ősi kőemléket. Watson volt, aki megvásárolta a felszerelést, és ő vitte társait aznap reggel Stonehenge-hez.

Az aktivisták elismerték a tiltakozó akcióban való részvételt,

de azzal védekeztek, hogy „ésszerű indokuk” volt rá, valamint hivatkoztak az Európai Emberi Jogi Egyezmény 10. és 11. cikkére, amelyek a szólásszabadságot és a békés gyülekezés jogát biztosítják.

Emellett tagadták, hogy megsértették volna az ősi védett műemléket, illetve hogy közbotrányt okoztak volna.

A Salisbury-i Koronabíróság végül tíznapos tárgyalás után mindhármukat felmentette. A bíróságon elhangzott, hogy a köveket gyorsan megtisztították, és a takarítás költsége 620 font volt.

Forrás: hirado.hu