Különböző népszokásokkal ünnepelték a világban Jézus feltámadását
Németország keleti részén lovas felvonulással, Spanyolországban körmenetekkel ünnepelték Jézus feltámadását. Az Egyesült Államokban hagyományosan tojás-kereséssel ünnepelték a húsvétot, New Yorkban pedig színes kalapokban parádéztak az amerikaiak húsvétkor. Haitin a tojás helyett, hagyományosan papír-sárkányokat díszítenek ilyenkor. Számos latin-amerikai országban pedig úgynevezett júdáségetést tartanak.
Egyházi énekeket dalolva indultak el a feketébe öltözött lovasok Ralbitz településről húsvétvasárnap. A Németország keleti részén élő szláv katolikus kisebbség,
a szorbok évszázadok óta felvonulásokkal ünneplik Jézus feltámadását.
Idén kilenc településről, mintegy 1500 lovassal járták körbe a vidéket.
Spanyolországban is egymást érték a körmenetek a hétvégén, szinte minden városnak megvan a maga ünnepi felvonulása. Tudela városában például a felvonulás a főtéren ér véget, ahol egy angyalnak öltözött gyermeket eresztenek le kötélen. A hagyomány azt jeleníti meg, amikor Gábriel angyal bejelentette Jézus feltámadását Szűz Máriának.
De húsvétkor nemcsak vallási témájú felvonulásokat tartanak,
New Yorkban például a különleges fejfedőké a főszerep.
Manhattan központjában, a Szent Patrik katedrálisnál tucatjával gyűltek össze az emberek, hogy nyulakkal, színes tojásokkal vagy tavaszi virágokkal díszített kalapokban parádézzanak.
Az Egyesült Államokban a tojásvadászatnak is nagy hagyománya van húsvétkor.
Minneapolis egyik külvárosában a helyi gyülekezet szórta szét a színes tojásokat, amelyeket a gyerekek nagy lelkesedéssel gyűjtöttek össze a helyenként még havas területről.
„Ez azért nagyon különleges, mert erősíti a közösséget. A cél az, hogy mindenki családtagnak érezze magát, és ez az esemény valóban összehozza az embereket” – vélekedett Genie Yang a gyülekezet egyik tagja.
Míg a világ számos országában tojást festenek húsvétkor, addig
Haitin színes papírsárkányokat készítenek.
Bár az idei ünnep nem felhőtlen a szigetországban a politikai bizonytalanság, a bűnbandák rendszeres összecsapásai és a nagymértékű szegénység miatt, azonban a papírsárkányokat kínáló kereskedők szerint fontos fenntartani a szokásaikat.
Számos latin-amerikai országban tartanak húsvét alkalmával úgynevezett júdáségetést,
amely a Jézust eláruló apostolról kapta a nevét. Ilyenkor általában politikusok képmásait gyújtják meg az emberek nemtetszésük jeléül.
Mexikóban is nagy hagyománya van a júdáségetésnek, itt azonban tűzijátékokat tesznek a levegőbe fellógatott figurákra, amelyek így szikrázva körbe-körbe forognak. A kézművesek általában kartonpapírból készítik el a bábokat a fesztiválra, amelyek gyakran hírességeket vagy rajzfilm figurákat ábrázolnak.
Forrás: hirado.hu
Nyitókép: MTI/EPA/Sarah Yenesel