Lemondott a német védelmi miniszter
A személyét ért sorozatos kritikákra hivatkozva hétfőn benyújtotta lemondását Christine Lambrecht német védelmi miniszter, amelyet Olaf Scholz kancellár elfogadott – számolt be a német DPA hírügynökség.
„A személyemre hónapok óta vadászó média aligha teszi lehetővé a katonákról, a Bundeswehrről és a német polgárok érdekében hozott biztonságpolitikai döntésekről szóló objektív tudósításokat és vitákat” – idézi Lambrecht közleményét a DPA hírügynökség.
„A katonák értékes munkájának és a hadseregnél dolgozó számos motivált embernek kell előtérbe kerülnie. Ezért úgy döntöttem, hogy lemondok hivatalomról”
– tette hozzá az exminiszter.
Az 57 éves szociáldemokrata politikus köszönetet mondott mindazoknak, „akik nap mint nap elkötelezetten dolgoznak a biztonságunkért”, és a legjobbakat kívánta nekik a jövőre nézve.
A Focus Online beszámolójában megjegyzik, hogy Lambrecht lemondásáról már péntek este több német sajtóorgánum kész tényként számolt be. A baloldali politikust hónapok óta bírálják, az jelenleg ellenzékben lévő CDU/CSU párszövetség többször is a lemondását követelte.
Kritikusai egyebek mellett a Bundeswehr beszerzéseinek lassúságával és a szakértelem hiányával vádolták Lambrechtet,
de a nyilvánosság előtti szereplései miatt is számos kritikát kapott.