Lengyelország már nem tud több ukrán menekültet befogadni

Lengyelország többé nem képes korlátlanul ukrán menekülteket fogadni, Varsónak most azokra az ukránokra kell összpontosítania, akik már az országban élnek – jelentette ki Marcin Przydacz, a lengyel elnöki hivatal nemzetközi politikai irodájának vezetője az RMF24 rádiónak adott interjúban.

A politikus szavai szerint Lengyelországban jelenleg mintegy 1,5 millió ukrán állampolgár tartózkodik, ugyanakkor az elmúlt öt évben mindössze 26 ezer személy kapott lengyel állampolgárságot. Przydacz arra figyelmeztetett, hogy a túlzott számú újonnan érkező menekült meghaladhatja az ország integrációs képességeit.

Amikor a méret meghaladja az inkulturáció lehetőségeit, problémák kezdődnek. Nem akarunk ilyen gondokat Lengyelországban. Úgy gondolom, már a határon vagyunk – több menekültet nem tudunk befogadni – fogalmazott a lengyel elnöki hivatal képviselője.

Przydacz szerint az utóbbi időben egyes településeken különálló, menekültek lakta negyedek kezdtek kialakulni, ami hosszabb távon társadalmi feszültségekhez vezethet.

Korábban a lengyel kormány törvénymódosítást fogadott el az ukrán menekülteknek nyújtott különleges támogatásról szóló jogszabályban, amely több ponton is megváltoztatja a menekültek tartózkodásának és szociális ellátásának feltételeit.

Kárpátalja.ma