Ma parlamenti választásokat tartanak Nagy-Britanniában

Parlamenti választásokat tartanak csütörtökön Nagy-Britanniában.

A 650 választókerület ugyanennyi egyéni képviselőt küld a londoni parlament alsóházába. A brit választási rendszerben csak egyéni jelöltekre lehet szavazni, és mindegyik választókerületben az a jelölt győz, aki a legtöbb voksot kapja.

A választások előtti utolsó közvélemény-kutatások is azt támasztják alá, hogy Nagy-Britannia az elmúlt évtizedek legmegjósolhatatlanabb kimenetelű választása előtt áll.

Az utóbbi évtizedek legbizonytalanabb kimenetelű választása

A BBC által a legutóbbi közvélemény-kutatások eredményeinek átlagából képzett „poll of polls” előrejelzés a szerda délutáni állapot szerint a kormányalakításra esélyes két nagy párt közül a jelenleg is kormányzó konzervatívoknak 34 százalékos, a Munkáspártnak 33 százalékos támogatottságot jelzett.

A brit választási rendszer alapján ez azt jelenti, hogy ha ez a szavazatmegoszlás tükröződik a csütörtöki választásokon, akkor a két párt közül egyiknek sem lesz meg az önálló, stabil kormányalakításhoz szükséges alsóházi többsége.

A brit politikára hagyományosan – bár korántsem kizárólagosan – jellemző, koalíciós kényszer nélküli egypárti kormányzáshoz arra lenne szükség, hogy vagy a Konzervatív Párt, vagy a Munkáspárt az alsóház 650 képviselői helyéből legalább 326-ot megnyerjen.

A brit választási szabályok az országos parlamenti választások esetében nem írják elő, hogy a jelöltnek a körzetében leadott voksok abszolút többségét meg kell kapnia a győzelemhez.

Így például ha egy választókörzetben „A” párt jelöltje 5 ezer szavazatot gyűjt, „B” párté 4 ezret, „C” párté pedig 3 ezret, az „A” párt jelöltje jut be a londoni alsóházba, annak ellenére is, hogy az ellene leadott voksok száma együtt kétezerrel meghaladta a rá adott szavazatokét. A többi jelöltre adott voksok elvesznek, kedvezményezettjeik nem kerülnek rá semmilyen listára, mert lista nincs, így közös lista sem, amely biztosíthatná, hogy alkalmi pártszövetségek a rájuk adott voksokat egy kalapba gyűjtve bejuttassák jelöltjeiket a törvényhozás választott alsó kamarájába.

Ez népszerű nevén a first-past-the-post rendszer, amelyet az országos parlamenti választásokon, illetve az angliai és a walesi helyhatósági választásokon alkalmaznak. A lóverseny világából kölcsönzött kifejezés illusztrálja, hogy az győz, akinek „orra” a többiekénél előbb (first) jut túl (past) a célt jelző oszlopon (the post). A többiek kiesnek a választási versenyből, amely egyetlen fordulóval véget is ér.

Választási szakértők szerint ez a rendszer elvileg megakadályozza, hogy szélsőséges kispártok jelentős szerephez jussanak a brit politikában, viszont lehetővé teszi, hogy a győztes párt az országosan leadott szavazatok abszolút számának kisebbségét megszerezve is hatalmas többségű alsóházi frakcióval alakíthasson egypárti kormányt. Ez történt például a 2001-es választáson, amelyen az akkor már négy éve kormányzó Munkáspárt az érvényes voksok 43 százalékát kapta az összes többi párt értelemszerűen 57 százalékával szemben, mégis az akkor még 659 fős alsóház képviselői mandátumainak csaknem kétharmadát megszerezte, 413 képviselői hellyel.

E rendszer alapján a II. világháború óta eltelt hét évtizedben kizárólag a két nagy párt, vagyis a Konzervatív Párt és a Munkáspárt miniszterelnökei váltogatták egymást a Downing Street 10. alatti rezidencián, egypárti kormányok élén, az esetek zömében többé-kevésbé biztos alsóházi többséget tudva a hátuk mögött. Abban a néhány esetben, amikor ezt nem sikerült elérni, általában rövid időn belül újabb választás következett.

Az előző, 2010-es választásokon azonban sarkalatos fordulat történt, ugyanis a Konzervatív Párt alsóházi frakciója lett a legnagyobb, de csak 307 fős létszámmal, vagyis nem érte el a 326 fős abszolút többséget. Ez önmagában még nem lett volna újdonság, az viszont igen, hogy néhány napos egyezkedés után a konzervatívoknak sikerült a Liberális Demokratákkal koalíciós kormányt alakítaniuk, és e kormány az idő előtti szakítást jósló számtalan előrejelzés és a legalább ennyi koalíciós súrlódás ellenére sikeresen ki is töltötte ötéves mandátumát.

Előzőleg 1974-ben fordult elő, hogy a választások után egyik brit parlamenti pártnak sem volt abszolút többsége az összes többi alsóházi frakció együttes létszámához képest. Edward „Ted” Heath akkori konzervatív párti kormányfő is megpróbált koalíciót kötni a liberálisokkal, ám a tárgyalások három nap után kudarccal végződtek, és II. Erzsébet királynő végül Harold Wilsont, a Labour vezetőjét bízta meg kormányalakítással.

Wilson nyolc hónapig állt kisebbségi kormány élén, ezután újabb választásokat tartottak, amelyet a Munkáspárt hajszálvékony, háromfős abszolút többséggel megnyert.

A kisebbségi kormányzás most is az elméleti lehetőségek között szerepel, bár Nick Clegg miniszterelnök-helyettes, a Liberális Demokraták vezetője a héten kijelentette, hogy véleménye szerint még karácsony előtt megbukna egy olyan brit kormány, amelyet a Konzervatív Párt vagy a Munkáspárt kisebbségben vezetne.

Clegg ezzel alig burkoltan saját pártját ajánlotta ismét koalíciós partnernek, és politikai elemzők is annak adják a legnagyobb esélyt, hogy a csütörtöki választások után végül valamilyen koalíciós egyezség jön létre, amelyben a liberálisoknak újból meghatározó szerepük lesz.

Elméletileg lehetséges lenne a Munkáspárt és a Skócia függetlenségére törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) formális vagy informális koalíciója is – különös tekintettel arra, hogy az SNP minden előrejelzés szerint földcsuszamlásszerű győzelemre készülhet Skóciában -, ám Ed Miliband, a Labour vezére a kampányban többször is kategorikusan kizárta, hogy a kormányalakítás érdekében összeállna a skót nacionalistákkal.

Befolyásos brit lapok a konzervatív-liberális koalíció folytatása mellett

Több más befolyásos brit laphoz hasonlóan a The Times is a konzervatív-liberális kormánykoalíció újjáalakítása mellett foglalt állást.

A tekintélyes konzervatív brit napilap szerdai szerkesztőségi írása szerint a Konzervatív Párt és a Liberális Demokraták által az előző, 2010-es választások után alakított koalíció stabilnak és konstruktívnak bizonyult. David Cameron konzervatív miniszterelnök és liberális demokrata helyettese, Nick Clegg közös kormányzása alatt 2,2 millióval nőtt a foglalkoztatottak száma, és a brit gazdaság kilábalási üteme a leggyorsabb a vezető ipari hatalmak közül az Egyesült Államokat nem számítva – áll a The Times szerkesztőségi állásfoglalásában.

A lap felidézi, hogy a konzervatív-liberális koalíció a hazai össztermékhez (GDP) mért közkiadási rátát 46 százalékról 39 százalékra csökkentette, „oktatási forradalmat” indított útjára, és a GDP-arányos államháztartási deficit, amely a 2010-es kormányváltás idején meghaladta a 11 százalékot – ez békeidőben példátlan hiány volt -, mára a felére csökkent.

Cameron az elmúlt öt évben ésszerűen választotta ki az elsődleges fontosságúnak tartott feladatokat, hozzákezdett a pénzügyi válság által romba döntött brit gazdaság újjáépítéséhez, és megérdemli az esélyt, hogy végigvihesse ezt a munkát – írja szerdai szerkesztőségi cikkében a The Times.

Nagy-Britanniában a befolyásos brit lapok a választások előtt hagyományszerűen kinyilvánítják, hogy melyik pártot támogatják. A liberális irányzatú tekintélyes folyóirat, a The Economist is amellett foglalt állást legutóbbi kiadásában, hogy David Cameronnak meg kellene adni az esélyt a második kormányzati ciklusra a csütörtöki választásokon.

A hetilap szerint ezt a gazdasági eredmények indokolnák, a konzervatív-liberális koalíció ugyanis komolyabb vívmányokat ért el, a legfőbb vetélytárs, a Munkáspárt pedig nagyobb kockázatot jelent e vívmányokra, mintsem azt sokan érzékelik.

Az 5 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány még mindig a második legmagasabb a hét vezető ipari hatalom (G7) csoportján belül, és mivel a britek többet fogyasztanak, mint amennyit megtermelnek, a folyómérleg-deficit is eléri az 5,5 százalékot, ami ugyancsak aggasztóan magas. Mindemellett az inflációs kiigazítással számolt reálbérek 2009 óta minden egyes évben csökkentek.

A konzervatívok vezette koalíció azonban pragmatikusabban látott hozzá a deficitcsökkentéshez, mint ahogy azt saját maga is elismeri, és progresszívabb módon, mint ahogy azt bírálói látják – fogalmazott szerkesztőségi írásában a The Economist.

A folyóirat szerint ugyanakkor az állami újraelosztás arányát emelő munkáspárti tervek – köztük a legtehetősebbek személyi jövedelemadó-kulcsának 50 százalékra emelése a jelenlegi 45 százalékról és a luxusingatlanok megadóztatása -, valamint az, hogy Ed Miliband, a Labour vezetője általánosságban is jelentősebb állami beavatkozásra törekszik a piacokon, azzal a kockázattal jár, hogy éppen a leginkább vállalkozókedvű, legmozgékonyabb gazdasági szereplőket riasztja el a brit gazdaságtól.

Mindezek alapján Nagy-Britannia legjobb reménye a jelenlegi konzervatív-liberális koalíció folytatása – zárja írását a The Economist.

A minap a legnagyobb brit bulvárlap, a The Sun is közölte, hogy a liberálisokkal koalícióban kormányzó Konzervatív Pártot támogatja.

A The Sun állásfoglalását minden brit parlamenti választás előtt feszült figyelemmel várják a politikai pártok is.

A Murdoch-sajtóbirodalom globális bulvárportfóliójának legnépszerűbb brit kiadványa ugyanis óvatos becslések szerint nyolcmillió olvasóhoz jut el naponta, és általános az a vélekedés, hogy képes döntően befolyásolni egy-egy brit parlamenti választás eredményét.

Döntetlent” vár a londoni fogadóipar

Rupert Adams, a legnagyobb brit fogadási hálózat, a piac 25 százalékát ellenőrző William Hill nemzetközi PR-igazgatója kedden Londonban tartott háttértájékoztatóján az MTI-nek kijelentette: cége „gyakorlatilag garantáltnak” tartja a „hung Parliament” kialakulását a csütörtöki választások eredményeként.

Adams szerint a William Hill erre a kimenetelre jelenleg 1/12-es nyereményaránnyal kínál fogadójátékot. Ez – a cég szempontjából – minimális kockázatú ajánlat, mivel ez az odds azt jelenti, hogy 12 fontos fogadási téttel a játékos a feltett pénzen felül bruttó 1 font haszonra számíthat levonások és jutalékok nélkül.

A várhatóan „függő” parlamenti mandátummegoszlás Adams szerint a brit politikatörténetben szinte példátlan számú fogadási variációt kínál az új brit kormány összetételére. A William Hill szakértője – a világ egyik leghíresebb, 1839 óta évente megrendezett angliai lóversenyfutamára utalva – úgy fogalmazott, hogy az utóbbi évtizedekben ez az első „politikai Grand National” Nagy-Britanniában.

A ház ennek megfelelően mindenféle kormányváltozatra kidolgozott fogadási lehetőségeket. Arra, hogy a Munkáspárt kisebbségi kormányt alakít, a William Hill irodáiban jelenleg 7/4-es kiírással lehet fogadni. A kisebbségi konzervatív kormányra kiírt 7/2-es odds valamivel kisebb valószínűséget, így nagyobb pénznyeremény-ígéretet jelez, de a legkisebb eséllyel – így a legnagyobb potenciális nyereményösszeggel – a cég azt a lehetőséget kínálja, hogy a két párt valamelyike önálló kormányképes többséget szerez csütörtökön az alsóházban. A Konzervatív Párt abszolút többségére a William Hill irodáiban 4/1-es, a Munkáspárt abszolút többségére 6/1-es kiírás mellett lehet téteket elhelyezni.

Az MTI kérdésére, hogy a cég milyen eséllyel kínálja fogadásra a konzervatív-munkáspárti-liberális nagykoalíciót létrejöttét, Rupert Adams kijelentette: van erre is fogadási lehetőség, de nagyon csekély valószínűséget jelző, így komoly nyereménnyel kecsegtető 33/1-es odds mellett.

A háttérbeszélgetésen a William Hill vezető szakértője elmondta, hogy minden idők legnagyobb értékű nagy-britanniai választási fogadását is a csütörtöki parlamenti választások előtt tette egy játékos, aki 200 ezer fontos (82 millió forintos) téttel játszotta meg a „hung Parliamentet”, vagyis az olyan alsóház létrejöttét, amelyben egyik pártnak sincs abszolút többsége. Az ismeretlen fogadó egy valamivel korábbi, 2/9-es esélykiírással játszott; ez a feltett pénzen felül 44 444 font (18,2 millió forint) potenciális nyereményesélyt kínál.

A William Hill szerint a jelenlegi előrejelzések ismeretében óhatatlannak tűnik, hogy a nagy pártok vezetői közül „legalább egy, ha nem több” lemondásra kényszerül majd a választások után a gyenge eredmény miatt. A ház a legnagyobb, 1/1-es eséllyel – vagyis a legkisebb potenciális nyereménnyel – ezt az eddigi konzervatív-liberális kormánykoalíció miniszterelnök-helyettese, a Liberális Demokratákat vezető Nick Clegg esetében jósolja és kínálja játékra. A Konzervatív Párt vezetője, David Cameron miniszterelnök kényszerű távozására 3/1-es, Ed Miliband munkáspárti vezető lemondatására 5/1-es eséllyel lehet fogadni.

A kormányalakítás szempontjából döntő jelentőségű játéklehetőség a konzervatívoknak kedvez: a William Hill 1/6-os nyereményesélyt írt ki arra, hogy a csütörtöki választások után a Konzervatív Párté lesz a legnagyobb létszámú alsóházi frakció – akkor is, ha a toryk nem lesznek abszolút többségben -, 7/2-es odds mellett pedig arra lehet fogadni, hogy a Labour-frakció lesz a legnépesebb. A William Hill a két nagy párt teljesen megegyező létszámú új frakciójára komoly, 25/1-es pénznyeremény-ígérettel kínál fogadást, vagyis ezt kevéssé tartja valószínűnek.