Mi a baj a mormonokkal?
Úgy tűnik, hogy rátermettségük ellenére hatalmas hátrányból indulnak a mormon hitű republikánus elnökjelöltek. Kár.
Családközpontúság, vallásosság, anti-alkoholizmus, szorgalom és megbízhatóság – elsősorban ezekkel a jellemzőkkel azonosítják az amerikaiak a köztük élő mintegy 5 millió mormon honfitársukat. Nem véletlen, hogy az FBI és a CIA előszeretettel toboroz mormon fiatalokat, mivel a stabil családi háttér, a jó képzettség és a külföldön szerzett tapasztalat (minden mormon fiatalnak másfél-két évet missziós céllal idegenben kell töltenie) kiváló ajánlólevél. Azt lehetne tehát gondolni, hogy Amerika örülne egy mormon elnöknek
A mormon politikusokat alapvetően mégis bizalmatlanul szemlélik honfitársaik, főleg, ha esetleg az elnöki pozíciót célozzák meg, mint most a republikánus Mitt Romney és Jon Huntsman. Felmérések egész sora bizonyítja ezt: legutóbb a Quinnipiac Egyetem kutatása hozta ki, hogy a szavazók 32 százalékának negatív véleménye van a mormonokról. Ennél rosszabbul csak a muzulmánok és az ateisták végeztek.
A mormonokkal szembeni bizalmatlanság nem csupán a szekuláris baloldali szavazóknál figyelhető meg. A vallási értékeket nagy becsben tartó jobboldali, republikánus szavazók is gyanúval szemlélik a mormonokat. Főleg a republikánus szavazók egyik legnagyobb csoportját alkotó evangelikál hívők tartják gyanús szektának, „elhajlásnak” a mormonizmust. Sokan ma is azt hiszik, hogy a mormonok a többnejűséget gyakorolják. „Szeretem az öt fiamat és a feleségeiket. Ne aggódjanak, mindegyiküknek csak egy van!” – viccelődött ezzel kapcsolatban Romney négy évvel ezelőtti sikertelen kampányában.
Ugyanakkor fontos látni, hogy a mormonok neveltetésüknél fogva olyan személyiségjegyekre tesznek szert, amelyekre a mai politikai életben is nagy szükség lenne. Jóformán nem múlik el úgy hét Amerikában, hogy ne robbanna ki egy újabb szexbotrány. Ez egy mormon politikusnál majdnem elképzelhetetlen lenne. Megbízhatóság és szorgalom sem éppen hátrányos tulajdonságok a közéletben, korrupt mormon politikus pedig ritka, mint a fehér holló.
A Foreign Policy egyik cikke ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy mind Romneyban, mind Huntsmanben megvan egy karakterjegy, ami a mai amerikai közéletben kiveszőfélben van. Aki hittérítőként két évig koptatja egy vadidegen város flaszterjét (Romney Franciaországban, Huntsman Tajvanon), az hamar megtanulja a vereségeket elviselni és a kis sikereknek is örülni. A sikeres misszionáriusnak praktikusnak, rugalmasnak és pragmatikusnak kell lennie: Romney például anti-alkoholizmusát legyőzve bárokban is próbálta téríteni a nem éppen vallásosságukról híres franciákat.
Ezt a fajta józan pragmatizmust a politikai életbe is magukkal vitték Romneyék. A kínaiul folyékonyan beszélő republikánus Huntsmant például a demokrata Obama elnök nevezte ki kínai nagykövetnek. A szélsőséges teapárti republikánusok ezért most árulónak bélyegzik a politikust, akiről Obama többször is elismerően szólt.
Romney a jobboldali ideológiával szembe menve egy olyan egészségügyi reformot dolgozott ki massachusettsi kormányzóként, amely kötelezővé tette mindenkinek, hogy legyen egészségbiztosítása. Pechére a republikánusok által gyűlölt Obama-féle egészségügyi reform is éppen ezt írja elő. A mormonok a republikánus párttal szemben ráadásul hagyományosan nyitottak a bevándorlás kérdésében is, mivel a bevándorlók közül sokan csatlakoznak a mormon egyházhoz.
Az amerikai politika ugyanakkor jelenleg erősen ideologikus korszakát éli, ahol a pártvonal képviselése fontosabb érték, mint a kompromisszum keresés és a józan pragmatizmus. Ebbe az irányba mutat az evangelikus republikánus szavazók által támogatott radikális Teapárt felemelkedése és megerősödése is. Úgy tűnik, Amerika legfontosabb politikai hivatalának a betöltésénél egyelőre fontosabb az ideológia, mint a rátermettség.