„Mi nem az iszlámmal állunk háborúban. Mi azokkal az emberekkel állunk háborúban, akik lezüllesztették az iszlámot”

Az Egyesült Államok nem az iszlámmal, hanem annak lezüllesztőivel áll háborúban – jelentette ki szerdán Barack Obama amerikai elnök, aki egyúttal egységre szólított fel a „szélsőségesség hamis ígéreteivel szemben”.

Az elnök az erőszakos szélsőségesség leküzdése érdekében több mint 60 ország részvételével a Fehér Házban megtartott csúcstalálkozón beszélt erről, ahol leszögezte, hogy a terroristák nem vallási vezetők és nem beszélhetnek egymilliárd muszlim nevében, „akik elutasítják a gyűlölettel teli ideológiájukat”.
„Egyetlen vallás sem felelős a terrorizmusért” – mondta Barack Obama, hozzátéve, hogy az erőszakról az emberek tehetnek.
Az elnök a civilizációk összecsapása hirdetőinek elutasítására szólított fel és hangsúlyozta, hogy „a gyűlöletnek és az intoleranciának sohasem lesz helye az Egyesült Államokban”. Mint mondta, senki sem válhat célponttá vagy gyanúsítások áldozatává pusztán a hite miatt.
Ugyanakkor, felszólította az amerikai muszlim közösségeket, hogy tegyenek többet az erőszakos szélsőségesség elleni küzdelemért.
„A muszlim vezetőknek többet kell tenniük annak a nézetnek az elhiteltelenítése érdekében, hogy nemzeteink eltökélt szándéka az iszlám elnyomása” – hangoztatta Obama, hozzátéve, hogy a fiatal muszlimok különösen fogékonyak a szélsőséges propagandára, ami oda vezethet, hogy csatlakoznak az Iszlám Államhoz Szíriában, vagy hogy belföldön hajtanak végre támadásokat.
Obama, aki a rá nehezedő konzervatív nyomás ellenére beszédében kerülte az „iszlám szélsőségesség” kifejezés használatát, hangsúlyozta, hogy a katonai erő önmagában nem győzheti le a terrorizmust, és hogy az egyes országoknak együtt kell működniük a helyi közösségekkel az erőszakos szélsőségességet hirdetők befolyásának csökkentése érdekében.
Rámutatott, hogy a szélsőségesség elleni küzdelemben az Egyesült Államoknak hűnek kell maradnia a tolerancia és a sokszínűség örökségéhez. Szavai szerint ez egy „generációs probléma”, amelynek kezeléséhez nem kevesebb, hanem több demokráciára, jogállamiságra és egyenlő elbánásra van szükség.