Moszkva vámot tervez kivetni az ukrán termékekre
Oroszország vámot tervez kivetni az ukrán termékekre – jelentette be Dmitrij Medvegyev pénteken. Az orosz kormányfő a Szocsiban rendezett nemzetközi befektetői fórumon emlékeztette a világot Oroszország atomhatalmi státusára.
A miniszterelnök a Fekete-tenger parti orosz üdülőhelyen zajló fórumon tett felszólalásában közölte, hogy ezen a napon írta alá az utasítást, amely egyebek közt az Oroszországba érkező ukrán könnyűipari és feldolgozóipari termékekre kivetett vámtarifákról rendelkezik.
Dmitrij Medvegyev azt mondta, hogy a „legnagyobb kedvezmény elvének általános alkalmazását” vezetik be. Hozzátette, hogy a vámtarifák akkor lépnek hatályba, ha Ukrajna 2016. január 1. előtt érvényesítené az EU-ukrán társulási szerződés gazdasági fejezeteit, vagyis akár jogi, akár gyakorlati lépéseket tesz azok alkalmazására. Az orosz kormányfő azt hangsúlyozta, hogy a lépéseket kizárólag az orosz termelők védelme érdekében teszik.
Moszkva szerdán arra figyelmeztette az Európai Uniót (EU) és Ukrajnát, hogy 2016-ig valóban ne léptessék életbe a szabadkereskedelmi megállapodást. Az orosz külügyminisztérium közleménye szerint Moszkva fenntartja magának a jogot, hogy haladéktalanul reagáljon arra, ha 2015. december vége előtt mégis alkalmaznák Ukrajnában az uniós szabadkereskedelmi övezet bármely szabályozását.
Az ukrán törvényhozás és az Európa Parlament kedden egyszerre szentesítette a megállapodást, amely előirányozza Ukrajnának az uniós szabadkereskedelmi övezethez való csatlakozását, de annak hatályba léptetését 2015 végéig elhalasztották.
Az orosz kormányfő a Szocsiban zajló nemzetközi befektetési fórumon arról is beszélt, hogy a nyugati szankciók ellenére Oroszország nem zárta be az ajtókat a külföldi, így a nyugati befektetők előtt sem, és minden híresztelés ellenére nem kívánnak áttérni a „zárt gazdasági modellre”.
Dmitrij Medvegyev azt is hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Oroszországgal nem lehet „a gazdasági zsarolás nyelvén” társalogni, és lehetetlen elszigetelni a világ többi részétől. A politikus azzal érvelt, hogy Oroszország a világon a legnagyobb területet foglalja el, ott 150 milliós népesség él, és hatalmas természeti kincsekkel, piaccal rendelkezik. Nem mulasztotta el megjegyezni, hogy országa atomhatalom.
Ezt augusztus 29-én Vlagyimir Putyin orosz államfő is felemlegette egy ifjúsági táborban az ukrán válsággal és a nyugati szankciókkal kapcsolatban.
Medvegyev Szocsiban úgy vélte, hogy 2014 sok szempontból fordulóponttá vált nem csak Oroszország, hanem a világ számára is. Az ukrajnai hatalomváltásra, a Krím orosz bekebelezésére és a délkelet-ukrajnai fegyveres összecsapásokra utalhatott, amikor nehezményezte, hogy szerinte Nyugaton nem ismerik el, hogy országának saját nemzeti érdekei vannnak, ahogy azt sem, hogy az európai biztonsági rendszer veszélyben van.