November 11. – Szent Márton Napja

Szent Márton 316-317-ben Pannóniában született, a mai Szombathely területén egy római katonatiszt fiaként. Ő maga is katona lett. Egy napon – a legenda szerint – kettévágta a köpenyét, hogy felét egy fázó koldusnak adhassa. A következő éjszaka megjelent előtte Krisztus, a fél köpenyben ő mutatkozott meg koldusként. Szent MártonMárton erre kilépett a hadseregből, megkeresztelkedett és téríteni kezdett. 371-372-ben Tours polgárai püspökké választották. Egyik vidéki egyházkerületében, Candes-ben a 397-es évben megbetegedett és ott halt meg. Halálának napját a hagyomány november 8-ára, a temetését november 11-re teszi. Tours-i sírja híres zarándokhely lett.
Szent Márton személyét már a korai középkorban is a jószágok patrónusaként tisztelték. Ezen a napon tömött libát vágtak, mondván: ” Aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik.” A liba csontjából az időjárásra következtettek. Ha fehér és hosszú volt a mellcsontja, akkor havas telet vártak, ha rövid és barna, akkor sárost. Az aznapi időből is jósoltak: „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél lesz, ha barnán kemény tél várható.”
Márton napja a gazdasági év zárása, az elszámolás időpontja. Ekkor jártak le a munkaszerződések is. Ilyenkor kaptak a pásztorok, kanászok, kondások éves járandóságot, ünnepélyesen bírót választottak maguk közül az új évre. Megkapták a járandóságukat is, a „Mártongarast”, a bocskorpénzt, meg a természetbeni juttatásokat, hogy megteljen télre a kamrájuk. A mesterek vacsorát adtak a legényeiknek, a fő fogás a „likprádlinak” nevezett libapecsenye volt. Mivel a boltokban ezen a napon gyújtottak először gyertyát, az ínycsiklandozó sültet „gyertyapecsenyének” is mondták. A szőlősgazdák ekkor kóstoltatták meg egymással a kiforrt termést, és az új bornak, miként emlegették: Márton volt a bírálója.
A Szent Márton lúdja elnevezés egy régi római étkezési szokásból ered. Ugyanis ezen a napon általában libát ettek annak az emlékére, hogy ludak mentették meg hangjukkal a római Capitoliumot a gallusok támadásától. Innen a ludak megtisztelő „avis Martis” neve, melyből könnyen vált „avis Martini”. Régen, ha az asszony csalta a férjét úgy mondták, hogy: ” Lúdnyom nem láccik meg a jégen…”
Forrás: programturizmus.hu