Olaszországban közel négyszázezer illegális bevándorló tartózkodik
A hivatalos adatok szerint Olaszországban mintegy négyszázezer illegális migráns tartózkodik, további több mint ötmillió bevándorló pedig szabályos engedéllyel él és dolgozik az országban – derült ki az Ismu alapítvány felméréséből.
Az Ismu harmincegyedik alkalommal közölte az olaszországi bevándorlásra, valamint a bevándorlók mindennapi életére vonatkozó adatokat.
A tavalyi évre vonatkozó számok szerint Olaszországban közel 5,9 millió bevándorló él: közülük 5,3 millióan – ami az össznépesség 9,1 százalékának felel meg – szabályos tartózkodási engedéllyel bírnak. További közel százkilencvenezer megszerezte a tartózkodási engedélyt, de nem rendelkezik állandó lakhellyel vagy munkavégzési engedéllyel. Utóbbi kategóriába tartoznak például a nemzetközi védelemben részesülők.
A hivatalos adatok 399 ezerre teszik az illegális migránsok számát.
Az Ismu 2021-ben több mint ötszázezer illegális bevándorlót mért Olaszországban, 2022-ben közel 460 ezret.
A szabályosan Olaszországban élő és dolgozó bevándorlók között több mint egymillió a románok száma, a második legnagyobb közösséget az albánok képzik, a harmadik helyen a marokkóiak állnak.
Az aktív olasz munkaerő tizenegy százalékát a bevándorlók adják, elsősorban a szolgáltatási, a mezőgazdasági és az építőipari ágazatban foglalkoztatják őket.
Az olasz vállalatok tavaly 1,3 millió bevándorlónak kínáltak munkát, de a rendelkezésre álló helyek kevesebb mint felére jelentkeztek.
A felmérések azt mutatják, hogy a bevándorlók több mint harminc százalékkal kevesebbet keresnek mint az ugyanazt a munkát végző olaszok.
A bevándorlócsaládok több mint harmincöt százaléka él mélyszegénységben, miközben az olasz lakosság körében ugyanez az átlag valamivel több mint hat százalék.
Az olaszországi oktatásban – az általános iskola első osztályától az érettségiig – részt vevő diákok 11,6 százaléka bevándorló, ami kilencszázharmincezer tanulót jelent. A legtöbb bevándorló diák az északi Lombardia, Emilia-Romagna és Veneto iskoláiba jár.
Az utóbbi tíz év alatt 1,6 millió bevándorló kapott olasz állampolgárságot, és közel felük húsz évnél fiatalabb volt.
Forrás: MTI
