Pattanásig feszült a helyzet a Közel-Keleten

Amerikai hírszerző források szerint Irán a következő órákban támadást indíthat Izrael ellen. Az izraeli hadsereg szóvivője bejelentette: készenlétben vannak, és nemcsak védekezni, hanem támadni is fognak egy esetleges iráni offenzíva esetén. Az Egyesült Államok erősítésként további katonai eszközöket irányított a közel-keleti régióban állomásozó egységeihez.

Működésbe lépett a vaskupola rakétaelhárító rendszer Izrael Libanonnal határos területe felett péntek éjjel, amikor támadás érte a zsidó államot: negyven rakétát lőtt ki az Irán által támogatott Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezet – hangzott el az M1 Híradóban szombaton. A rakéták észak-Izraelben szántóföldekre zuhantak és senki sem sérült meg.

A Hezbollah bejelentette: a támadás válaszlépés volt korábbi, Izrael által Libanonban végrehajtott csapásokra. A rakéták miatt több izraeli településen megszólaltak a légvédelmi szirénák. Pénteken a Hezbollah két, robbanószerrel megrakott drónja Libanonból berepült az Izrael területére, ahol megsemmisítették azokat.

Az izraeli hadsereg szóvivője azt mondta, több forgatókönyvre is fel vannak készülve, amellyel az iráni támadásra reagálnak majd.

„A védelmi rendszerünk készen áll, és tudunk minden fenyegetésre és támadásra reagálni. De nem csak védekezésre készülünk, hanem támadásra is. Készek állunk minden létező kapacitásunkkal támadni és tudjuk, hogyan védjük meg Izrael lakosságát”

– fogalmazott a szóvivő.

Teheráni vezetők a héten világossá tették, Izraelt tartják felelősnek az Irán damaszkuszi nagykövetségét ért támadásért. Ali Hamenei az iszlám köztársaság legfőbb vallási vezetője úgy fogalmazott:

„Izrael büntetést érdemel a damaszkuszi incidensért, amelyben 13-an életüket vesztették, közöttük az iráni Forradalmi Gárda néhány magasrangú parancsnoka. Izrael hivatalosan nem vállalta a felelőséget a damaszkuszi légicsapásért”

Az Egyesült Államok közben bejelentette: elkötelezett Izrael védelme iránt, ezért katonai eszközöket irányított a közel-keleti régióban állomásozó egységeihez erősítésként. Izraelbe érkezett az Egyesült Államok Középső  Parancsnokságát vezető Michael Kurilla tábornok is, aki az izraeli védelmi miniszterrel az egyik katonai légibázisra látogatott.

Közben Joe Biden amerikai elnök Washingtonban azt mondta, az iráni offenzíva „inkább előbb, mint később fog bekövetkezni”, de megjegyezte, hogy további titkos információkat nincs módjában megosztani.

Egy újságírói kérdésre, hogy mit üzen Iránnak az elnök csak annyit mondott: „Ne tegye!”, azaz ne támadja meg Izraelt.

A Jerusalem Post izraeli hírportál szombaton közölte: az amerikai felderítő szolgálatok látják, hogy az iráni hadsereg  belföldön katonai eszközöket kezdett el mozgatni, amelyek főként drónok, illetve cirkáló rakéták. A hírszerző források azt azonban nem tudták megerősíteni, hogy mindez jelentheti-e azt, hogy Irán saját területéről készül megtámadni Izraelt.

Forrás: hirado.hu